IHÁSZ LAJOS

A dunántúli ág. ev. egyházkerület felügyelője. Született 1850. június 12-én Hathalmon, Veszprém megyében, mint régi nemesi család sarja.

Elemi iskoláit és alsófokú gimnáziális tanulmányait szülei házában végezte, ahol gondos nevelésben részesült. Középiskoláit Sopronban és Pápán fejezte be. Beiratkozott a keszthelyi gazdasági tanintézetbe, majd a magyaróvári gazdasági akadémiába, ahol oklevelet is nyert.

Katonai szolgálatának a győri 9. és a bécsi 5.sz. huszárezrednél tett eleget és jeles eredménnyel végezte el a népfelkelő tiszti tanfolyamot is, de felszólítás daczára sem aktiváltatta magát.

1873-ban átvette atyjától a lőrintei birtokot, 1885-ben pedig atyja halála után Hathalmon mintagazdaságot létesített. Mint törvényhatósági bizottsági és mint közigazgatási bizottsági tag Veszprém vármegye ügyeiben élénken részt vesz.

Fáradhatatlan buzgalommal munkálkodik egyháza érdekében. Előbb ajkai és bakonytamási-i, később pedig zalai egyházközségi felügyelő, majd egyházkerületi gyámintézeti világi elnök lett. A zalai egyházmegye nagy hálával tartozik neki. Mint a dunántúli ág.ev.egyházkerületi gyámintézet elnöke, a Gusztáv Adolf–egylet berlini jubiláris nagygyűlésén megcáfolta az erdélyi szászoknak azt az alaptalan vádját, hogy a hazai evangélikus gyámintézet a nemzetiségeket nem gyámolítja. Egyházi és közoktatási célokra több nagyobb alapítványt tett. 1899. november 29-án a dunántúli ág.hitv.ev. egyházkerület felügyelőjévé választotta. A főrendi házba 1901. márczius 23-án hivatott meg.

Az irodalom terén is kiválik. Többnyire aktuális kérdéseket tárgyaló cikkei a szaklapokban és a napilapok hasábjain látnak napvilágot. A kivándorlásról írt tanulmányáért a vármegye köszönetet szavazott neki. Kiváló munka a chequerendszerről írt tanulmánya is. Érdemei elismeréseül 1898-ban a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntették ki.

Budapest, IV., Vadászkürt-szálloda. – Lőrinte, u. p. Devecser.