A nagypiriti gyülekezet vázlatos története

  • 1590-ben már említik, mint Csögle leányegyházközségét.
  • 1730-tól önálló egyházközség.
  • 1791-ben a gyülekezet megvásárolta a kisebbik harangot.
  • 1791-96-ig templomot építettek.
  • 1796. november 20-án felszentelték az új templomot. Az igehirdetést a 89. zsoltár alapján végezte az akkori lelkipásztor, Csaba István.
  • 1802-ben megmagasították a tornyot.
  • 1817-ben megvásárolták a nagyharangot.
  • 1846-ban Nagypirit mezővárosi rangot kapott.
  • 1882-ben épült a jelenlegi parókia.
  • 1896-ban, a templom 100 éves évfordulójára a gyülekezet renoválta templomát, amikor a falak és a tetőszerkezet kivételével külső és belső felújítást végeztek. Új padok, új karzat, új orgona, új cement járóburkolat, s szószék fölé hangfogó készült, valamint villámhárító.
  • 1923-ban a világháború alatt elhurcolt harang helyett újat vásárolt a gyülekezet.
  • 1973-ban külsőleg renoválták a templomot.
  • 1995-ben ismét nagy munkára vállakozott a gyülekezet, temploma 200 éves évfordulójára készülve a teljes tetőszerkezetet kicserélte. A gyülekezet ezen munkálathoz gyűjtést rendezett, amely során 342300 forint gyűlt össze.

Vida Ferencné Burján Ibolya albumából került elő

<-- Vissza a nagypiriti oldalra | Vissza a kezdőoldalra ==>