A börtönszleng kutatásáról

Magyarországon a börtönszleng kutatásáról alig beszélhetünk, még az utóbbi másfél évtizedben örvendetesen fellendülő magyar szlengkutatás figyelme se nagyon terjedt ki erre a területre. Ez az állítás természetesen csak akkor igaz, ha a tolvajnyelvre (argóra) vonatkozó aránylag gazdag szakirodalmat (ld. KIS 1995, 1996) nem tekintjük a börtönszleng szakirodalmának, vagyis ha a börtönszlenget nem soroljuk be egyszerűen a tolvajnyelvbe. Mivel a szabadlábon lévő bűnözői csoportok életmódja, a csoportokban uralkodó szokások és viselkedési formák, valamint a csoportokat létrehozó és működtető szabályok erősen eltérnek a börtönben mint szociológiai értelemben is zárt intézményben tapasztalhatótól, előzetes vizsgálatok nélkül is joggal feltételezhetnénk, és saját kutatásaim is megerősítik ezt, hogy a börtönben kialakult szleng más jellemzőkkel rendelkezik, mint a tolvajnyelv.

Ennek igazolására - bármennyire is meglepőnek tűnik ez a kijelentés - csak korlátozott mértékben használhatjuk csak fel a meglévő tolvajnyelvi adatainkat. Véleményem szerint ugyanis argószótáraink nyelvi anyaga jelentős részben a börtönszlenget képviseli, de legalábbis a börtönökben, különböző bűnüldözési és büntetés-végrehajtási intézményekben gyűjtötték össze őket. Meglehetősen nehezen képzelhető el ugyanis az, hogy aktívan bűnöző csoportok egy életmódjuk - melynek része a nyelvük is - iránt érdeklődő idegent maguk közé engedtek volna.

Az természetesen vitathatatlan, hogy a személyi "összefonódások" révén a börtönszleng nagy mennyiségben tartalmaz a tolvajnyelvi szavakat. Ez azonban nem jogosít fel bennünket arra, hogy a kettőt azonosítsuk, hisz ilyen erővel a börtönszleng és a katonai szleng "azonosságát" is kimondhatnák a nagy számban meglevő katonai eredetű szleng szókincs alapján.

Mint az alább megemlítendő művekből látszani fog, kifejezetten a börtönbeli szlengre irányuló kutatás kevés folyt Magyarországon. E téren a magyar szlengkutatás jelentős lemaradásban van, hiszen csak a "Szlengkutatás útjai és lehetőségei" c. kötet is több külföldi börtönszleng szótárról számol be.

Az észtországi szlengkutatás mindenképpen említést érdemel a börtönszleng kutatása szempontjából. Az észt nyelvészek például gyűjtést végeztek a javítóintézetek fogvatartottai körében (TENDER 1997: 105). A javítóintézetek belső nyelvének feltérképezése kiindulási, illetve összehasonlítási alapul szolgálhat a börtönszleng kutatásánál. Magyarországon is szükség lenne a javítóintézetek szlengjének tanulmányozása, hiszen feltehetőleg a számos különbözőség mellett nagyfokú hasonlóságot is mutatna a börtönszlenggel.

TŐNU TENDER tanulmányából tudjuk, hogy a közelmúltban elkészült az észt börtönszleng szótára is (TENDER 1997: 105).

Finnországban az egyik legalaposabban feltárt terület a börtönszleng. 1990-ben adta ki LEO LIPSONEN A börtönszleng szótára című munkáját, melynek anyagát saját börtönévei alatt gyűjtötte a helsinki megyei börtönben 1987 és 1989 között. Ez a szótár körülbelül 5000 szócikket tartalmaz. Két szójegyzék is van benne, az egyik a cigány szavakat, a másik az idegen eredetű, kábítószerezéssel kapcsolatos szavakat tartalmazza. Megállapítja, hogy a börtönszleng férfi többségű, hierarchikus, zárt, tekintélyelvű nyelvhasználati terület (NUOLIJÄRVI 1997: 128).

Itt jegyezhetjük meg, hogy a magyar börtönszlengre is hasonló tulajdonságok jellemzőek, bár a magyar börtönszleng több ponton különbözik a finntől, például hogy nálunk a kábítószerezéssel kapcsolatos szavaknak nincs olyan nagy presztízse a börtönben, sőt ki lehet jelenteni, hogy ez a témakör szinte egyáltalán nincs benne a magyar börtönszleng magjának tekinthető központi részben. Esetleg olyan formában jelenik meg, mint a kábítószer elnevezései (például anyag, kábszi, drogi stb.), de magával a kábítószerezés folyamatával kapcsolatos fogalmakat nem jegyeztek le a fogvatartottak.

A magyar börtönszleng története szempontjából, tipológiailag lehet nagyon fontos az orosz börtönszleng, hiszen az orosz nyelvterülethez kötődő lágervilág és lágerszleng, amely részben a modern orosz börtönszlengek ősének is tekinthető, hasonló feltételek között alakulhatott, mint a magyarországi internáló táborok nyelve. Ezt a területet nálunk nem kutatták, és az ötvenes évek utóbbi évtizedben fellendült kutatása sem fordított figyelmet erre a területre. Idevonható anyagként egyedül ERDEY SÁNDORnak "A recski tábor rabjai" c. könyvében (Bp., 1989) megjelent "Recski zsebszótár"-a (281-93) és GEDÉNYI MIHÁLY "Fattyúnyelvi szógyűjtés Kistarcsáról, Tökölről és a gyűjtőfogházból" c. négylapos gyűjteménye ("Zolnay Vilmos fattyúnyelvi szótárát kiegészítő dolgozatok" c. alatt az ELTE Egyetemi Könyvtár kézirattárában, jelzete: H. 281) férhető hozzá.

A Szovjetunióban, ahol a felnőtt lakosság egynegyede volt hosszabb-rövidebb ideig valamelyik koncentrációs tábor, illetve a börtön rabja, akarva-akaratlanul mindenki kapcsolatba került az alvilág nyelvével. SALAMOV írta, hogy akibe beépült ez a szókincs nem tudott megszabadulni tőle, benne élt az emlékezetében (FENYVESI 1997: 186). Az orosz szakirodalomban az alvilági életről, a lágerekről, a börtönökről sok írás született, nagy hagyománya van. Egyik legjelentősebb munka ?. ?. ???????-?. ?. ?????-?. ?. ?????? "??????? ???????-???????-???????? ???????" [Az alvilági, börtön- és lágerzsargon szótára] (Moszkva,1992) c. szótára, amely tizenegyezer szót tartalmaz, a szavak nagy része ma is a szleng aktív szókincsébe tartozik. Az anyagot negyven éven át gyűjtötték a volt Szovjetunió egész területén (FENYVESI 1997: 221).

Az itt említett munkák mellett természetesen még számos börtönszleng szótár létezik világszerte, melyek mellé csak néhány kisebb publikációt tehetünk magyar oldalról. A nyomtatásban is megjelent munkák között elsőként BENCZE IMRE "Rabszótár"-át említhetjük, amely folytatásokban jelenik meg a Börtön Újságban 1998. január 23. óta több-kevesebb rendszerességgel. Ez a munka csak igen nagy fenntartásokkal használható, adatai szekunder jellegűek, a szerző saját bevallása szerint jobbára nyomtatásban megjelent művekből válogatta gyakran hapaxoknak tűnő adatait.

Tudományos célú, hiteles gyűjtésről kettőről van tudomásom: az egyik SZABÓ KRISZTINA "A börtönnyelv jellegzetességei szociolingvisztikai szempontból" c. dolgozata (1994), a másik pedig SZABÓ EDINA munkája (1998).

Említést érdemel VELKEI LÁSZLÓ kéziratos "Zsiványszótár"-a, melyről KIS TAMÁS tesz említést (1997: 293). KIStől tudjuk, hogy a "szójegyzék anyagát az 1960-as években Velkei László megyei főügyészségi ügyész gyűjtötte a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben, ahol akkor ügyészi törvényességi felügyeletet látott el. Gyűjteményéről csak néhány újságcikk számolt be (pl. Imre Béla: Egy különleges szótár. ("Házer tréfli lett a mackós. Beszélgetés a börtön ügyészével): Kisalföld 35/217 [1979. szeptember 16.]: 5), és mindössze egy rövidebb válogatás látott belőle napvilágot Várhelyi András "Fegyház" c. könyvében (ISTAR Kiadó Kft. H. n., é. n. [Bp., 1992.] 210-4.)" (KIS uo.).

Hitelessége és viszonylag nagyobb terjedelme miatt fontos forrás C. Fehér Ferenc "Szabadlábon" c. szociográfiája, melyben egy többszörösen börtönviselt személy meséli el életét. Ez a szöveg kiváló példája a beszédműfajként funkcionáló börtönszlengnek, s emellett "Zsargon szótár" is kiegészíti (122-4).

Ellentétben a börtönszleng vizsgálatával a bűnözői szlengek, a tolvajnyelv kutatásának nagy hagyományai vannak. Ezt a kérdést a következő fejezetben tekintem át.