A nemzetközi börtönügy problémái, börtöntörténet

Ahhoz, hogy a magyarországi börtönszlenget vizsgálni tudjuk, szükséges tájékozódnunk magáról a börtönvilágról is, ezért megkerülhetetlen, hogy röviden áttekintsük Magyarország és más országok börtönügyét, egy bizonyos fokig meg kell ismerni általánosságban a börtönt mint intézményrendszert, illetve tájékozódni szükséges ezzel kapcsolatban olyan hivatalos fogalmakkal és álláspontokkal, melyek erre a területre jellemzőek.

Hazánkban a börtönügyhöz való közömbös hozzáállás jellemző. Így tehát mindenképpen igazat kell adnunk LŐRINCZ JÓZSEF és NAGY FERENC megállapításának, hogy: "A honi börtönügyek csaknem évszázada halmozódó problémáitól való prűd elfordulás még nem teszi magát az intézményt semmivé" (LŐRINCZ-NAGY 1997: 6). Ha a börtönvilágot vizsgáljuk elengedhetetlenek legalább a következő szakszavak ismerete: A börtön szó (régiesen berten), már a XIII. században előfordult írott nyelvünkben, de mai értelmű elterjedése csak a XIX. században történt meg. Ma a szabadságvesztés egyik fokozataként ismert a szó. Csak a XIX. század utolsó harmadától beszélhetünk valódi értelemben börtönügy-ről. A börtönügy szót a II. világháború után a büntetés-végrehajtás váltotta fel. A rab megnevezés már a köznyelvből is távozóban van. Helyette a fogvatartott és az elítélt szó használatos. A fogvatartott az arra jogosult hatóság döntése alapján szabadságától megfosztott egyén, míg az elítélt a bíróság által szabadságvesztésre ítélt személy.

Világszerte a börtönök zsúfoltsága figyelhető meg. Minden országban keresik a szabadságvesztés alternatíváit. Kételyek vannak afelől, hogy a zárt intézetek nevelésre alkalmasak e. De alkalmazásuk szükségessége elkerülhetetlen tény. A büntetés-végrehajtási intézetek alapvető célja az elítéltek javítása, a társadalomba való beilleszkedésük elősegítése. Senkit sem szabad kínzásnak vagy megalázó büntetésnek alávetni. Cél mindenütt a reszocializáció az elítéltek biztonságos őrzése mellett. A végrehajtásnak a szabad életre való felkészítésre kell irányulnia. Angliában humánus végrehajtásról és pozitív őrizetről beszélnek. 1970-es évektől több nyugati államban a rehabilitációs modellel való szakítás figyelhető meg. Az USA-ban azonban a reszocializációs törekvéseket működésképtelennek tekintik. A büntetéspolitika neoklasszikus irányultsága figyelhető meg. A reszocializációt elsődlegesnek tekintik mindenütt, de a fenti példa bizonyítja, hogy nem kizárólagosnak. A társadalom biztonsági igényét is figyelembe kell venni. Az elítélt és a társadalom érdeke is, hogy az elkövető ne legyen visszaeső. A skandináv államokban az életkörülményeket a szabad életkörülményekhez próbálják igazítani. Ott az a perspektíva, hogy az elítéltet nyitott intézetben kell elhelyezni, a lakóhelyéhez közel. Ez a rendszer az elítélt önfegyelmébe vetett hitre épül. Ha ezzel visszaél a fogvatartott, zárt intézetbe kerül. Napjainkban szinte követelménynek tekinthető a külvilág felé nyitás. A fogvatartottnak kommunikációs lehetőségeket kell biztosítani, és némely fogvatartottnak az ítélet súlyosságának figyelembe vétele mellett, eltávozást és látogatást lehet engedélyezni.

A büntetés-végrehajtás egységes szervezeti rendszer, amely vertikálisan és horizontálisan tagolódik. A vertikális a végrehajtási hatóságok tagozódása, a horizontális tagolódás pedig a különböző végrehajtási intézetek, intézettípusok különbözőségére utal. Vertikálisan az elsőfokú büntetés-végrehajtási hatóság a végrehajtási intézet vezetője. A legfelsőbb büntetés-végrehajtási hatóság pedig az Igazságügyi Minisztérium vagy a mellé rendelt büntetés-végrehajtási igazgatóság. Ezek gondoskodnak az intézetek létesítéséről, fenntartásáról. A büntetés-végrehajtás az igazságügyhöz tartozik, de vannak olyan országok is, ahol a belügyminisztérium igazgatása alatt áll pl. Oroszországban, Kínában, Kubában, Iránban. Ha a büntetés-végrehajtás a belügyhöz tartozik, nagy az esélye annak, hogy militarizálódik. A horizontális felépítést tekintve, az intézeteket különböző típusokba lehet osztani. Általában három fő típus van. Az első a helyi végrehajtási intézet. Itt előzetes letartóztatottak vannak, illetve olyan elítéltek, akik rövid büntetésüket töltik. Második típus az országos börtönök típusa, ezek jelentős eltéréseket mutatnak. Ide többnyire azok kerülnek, akiknek szabadságvesztési ítélete meghaladja az egy évet. Végül a harmadik típusba sorolhatóan megállapíthatjuk, hogy mindenütt találhatók még speciális büntetőintézetek, a bűnelkövetők meghatározott kategóriái számára. Ilyen a fiatalkorúak részére létesített intézetek, a gyógyító feladatot ellátó intézetek, illetve a veszélyes bűnözők vagy többszörös visszaesők nagy biztonságú intézete. A női vagy katonai elítélteket szintén külön speciális intézetben helyezik el vagy az általános intézetek elkülönített részlegében. Országonként a differenciálás különböző lehet. Franciaországban először egy olyan intézetbe kerülnek a fogvatartottak, ahol megfigyelik őket és a szakértői véleményezés után kerülnek az egyéniesített kezelési helyükre. A svéd büntetés-végrehajtás a lakóhelyhez közeli elhelyezést helyezi előtérbe, illetve a szabad élethez közelítő viszonyok kialakítására törekszenek, ezért kis intézeteket hoztak létre, a városok közvetlen közelében.

Legjellemzőbb differenciálás a zárt és nyitott intézetek megkülönböztetése, illetve a férfiak és nők, a fiatalkorúak és felnőttek elkülönítése. Ez a különbségtétel a börtönszleng vizsgálata szempontjából is nagy jelentőséggel bír. A nyitott intézetek jellemzője, hogy a fogvatartottak szökése ellen csak kevés intézkedést tesznek. Az ilyen típusú intézetek nem kifejezetten alkalmasak a szleng keletkezésének és terjedésének szempontjából kutatásra. A férfiak és a nők elkülönítése nemzetközileg érvényesül. Csupán Dániában figyelhető meg bizonyos fokú koedukátlság. A szleng jelenléte a férfi, illetve a női intézetekben is megfigyelhető. Különbséget abból a szempontból tehetünk, hogy a női fogvatartottak kevésbé kedvelik a szlengre irányuló kutatásokat. Inkább hajlamosak arra a kijelentésre hogy nem használnak szlenget. Viszont az adatgyűjtés során kiderült, hogy a férfi intézetekhez hasonlóan szinte azonos mennyiségben használnak szleng szavakat. A trágár, illetve másokat esetleg sértő kifejezések szintén jelentős mennyiségben fordulnak elő női intézetekben is. A fiatalkorúak elkülönítése, a fiatalkorúak negatív befolyásolásának elkerülése érdekében szükséges, illetve azért van még szükség erre a megoldásra, mert a fiatalkorúak speciális nevelést igényelnek. A fiatalkorúak szlengjére a kreativitás a szóalkotásban nagyobb mérékben jellemző, mint a felnőtt intézetek fogvtartottjaira. A hollandok törekednek a férfi-nő, fiatalkorú-felnőtt merev elkülönítéseknek az eltörlésére. Az utóbbi időben némelyik ország leginkább a kisebb intézmények létrehozását helyezi előtérbe. Ez azonban szükségképpen gazdaságtalan az ezres férőhelyű intézetekkel szemben.

A bűnözés mérete világszerte emelkedő tendenciát mutat, így a fogvatartottak száma a legtöbb országban emelkedik. A többi országhoz viszonyítva az USA-ban a legsúlyosabb a helyzet. Az összlakossághoz viszonyítva egyetlen országban sem olyan nagy a fogvatartottak aránya, mint ott. Sőt a növekedési folyamat tovább tart. Mivel a legtöbb országban nő a fogvatartottak száma, súlyos gondot jelent szinte mindenütt az intézetek zsúfoltsága. Több országban börtönépítési program indult meg. Szinte mindenütt hiányoznak a modern végrehajtási épületek, a korszerű egészségügyi létesítmények. Fő feladat tehát a zsúfoltság problémájának megoldása. De a börtönépítési program nem feltétlenül jó stratégia. Az új intézetek szigorúbbak, kevésbé humánusak. A büntetés-végrehajtás jövője pedig nem a szigorításokban, hanem a külvilág felé való nyitásban rejlik, ezzel együtt a fogvatartottak felelősségérzetének növelésében. Ha a börtön valóságos feladatának a reszocializációt tekintjük, a siker annál nagyobb, minél jobban megoldható, hogy a fogvatartott gyakran találkozzon a külvilágból érkező emberekkel. Ez az elítéltnek azt az érzést biztosítja, hogy ő is a társadalom része és nem lett teljesen kirekesztve. A kapcsolattartás két módja lehetséges: levelezés, sajtó, illetve látogatók fogadása. Egyre jobban elterjedőben van, hogy ellenőrzés nélküli, intimlátogatásokra adnak lehetőséget. Az intézeten kívüli munkavégzés is a külvilággal való kapcsolattartást jelenti. A kapcsolattartási lehetőségek bővítése mindenképpen előnyösnek tekinthető, hiszen a totális társadalmi izoláció egyféle kínzásnak is felfogható.