Börtön mint szlenghasználati színtér. A fogvatartottak helyzete, szociális körülményeik

A börtön mint zárt intézet jelentős helyet foglal el hazánk szlenghasználati színterei között. A büntetés-végrehajtási intézet azon intézetek közé tartozik, melyek elveszik tagjaik idejét és cserébe egy világot nyújtanak nekik. Ezeket az intézményeket GOFFMANN szóhasználatával élve "behálózó intézmények"-nek nevezzük. Ezen "totális intézmények" jellemzője még, hogy társadalmi kölcsönhatása a külső világgal korlátozott (GOFFMANN 1961: 13).

Az emberek fogságba vetését egyidősnek tekinthetjük magával a társadalommal. Ez a módszer a fő fegyvere az államnak a bűnözőkkel szemben. A börtön nem más, mint a büntetés eszköze. A szabadságvesztés idejével, annak változtatásával érzékeltetni tudták az elkövetett bűn nagyságát. A XIX. század börtönei beépültek a társadalomba. Ezzel a társadalom mesterségesen olyan közösségeket hozott létre, melyek tagjai együtt esznek, alszanak, dolgoznak hosszú éveken keresztül. A börtön fogalma ma "hosszú időre összezárt embereket jelent" (SYKES 1958: 3). Az ilyen társulások helyet adnak egy társas rendszer születésének, mely a normál társadalomtól nagy mértékben különbözik. Kialakul informális úton egy társas rend, amely emberek interakcióinak hálózatából fejlődik ki, akkor, mikor a környezet adta problémákkal szembesülnek. Mindezekből kifolyólag a börtönt nem szabad csak egy rácsokból álló intézménynek tekinteni, hanem társadalmon belüli társadalomként kell szemlélni. Egy-egy intézettípus között különbségek vannak, azonban az alapvető hasonlóságok is számottevőek, melyek mindenképpen a homogenizálódást segítik. Olyan társas rendszerek ezek, melyek részleteikben különböznek, alapvető folyamatokban viszont hasonlítanak egymásra.

A börtönben a fogvatartott egy új szimbólumrendszerrel találja magát szemben, ahol a hierarchiák rendszere is eltérő a szabad élet hierarchiáitól. Az egyén életének minden területét előírások szabják meg, a napi tevékenységek minden fázisát szorosan beosztják. Ahogy bekerül, egy korlátozott világgal találja magát szemben, eltűnnek számára bizonyos magatartási lehetőségek. A kinti szerepeit is elveszti a totális intézmény lakója és új szerepeket kénytelen elsajátítani. Az uralkodók és uraltak, vagyis a személyzet és a bentlakók között mély szakadék van. Mindkét csoportnál az a tendencia figyelhető meg, hogy a másik csoportot ellenséges sztereotípiák alapján látják. A személyzet a bentlakókat gyanakvással szemléli, titokzatos és megbízhatatlan személyeknek tekintik, míg a bentlakók gyakran durvának, fennhéjázónak tartják a személyi állományt. A szociális mobilitás a két csoport között megengedhetetlen, a szociális távolság tartása formálisan előírt. A két oldal között szinte csak hivatalos kapcsolat van. Az fegyőrök feladata nem könnyű, hiszen az embereket nehéz akaratuk ellenére fogságban tartani. Az őröknek meg kell akadályozni a börtönön belüli bűncselekményeket is. Ezen kívül a börtön elsődleges feladatának is az őrzés tekinthető. Az utána következő legfontosabb feladat a belső rend fenntartása, ami a fegyházakban a legnehezebb. A fegyőrnek fel kell ismerni a deviáns viselkedést is, és azt meg kell akadályozni.

A távolságtartás nemcsak a személyzet és fogvatartottak között figyelhető meg, hanem maga a börtön és a külvilág között is. A börtönt övező fal a társadalom elutasítását is szemlélteti. Ezen kívül a szabadok társadalma nem szívesen szembesül azzal, hogy a magasabb cél érdekében néhány embert rabságban kell tartani. Így a magas fal egyben el is rejti a rabot a társadalom elől. A börtön az ellenségeket kizárja a társadalomból. Tehát a hangsúly nem a bezáráson van, hanem a kirekesztésen. A börtönlakók egy kis helyre, egy zárkányi területre vannak összezsúfolva. Ebből kifolyólag nemcsak fizikailag, hanem pszichológiailag is közel élnek egymáshoz. A bizonyos napi feladatok ellátását szolgálja a zárkából való kiengedés, de ez egyúttal teret is ad a rabok egymás közötti, illetve a rabok és az őrök közötti társas interakcióknak. Ezekben a helyzetekben nyilvánul meg a börtön társas rendszer volta. A kiengedés a rab érdeke is, hiszen az USA-ban már az 1830-as években megfigyelték, hogy ha egy fogvatartott folyton be van zárva, az mind fizikailag, mind mentálisan, mind erkölcsileg leépül. Így ma már csak azokat tartják magánzárkában, akik a börtön előírásait szegik meg.

A fogság minden rab számára eltérő súlyt kap. Depriváció és frusztráció fenyegeti a fogvatartott személyiségét. A hosszú büntetésnek demoralizáló hatása is van, a börtönben töltött idő elvesztegetett időként jelenik meg a fogvatartott tudatában. Ezen kívül egyes zárkákban jelentkezhet a biztonságtól való megfosztottság érzése is. Kérdéses, hogy helyes megoldás e, hogy a társadalom úgy akarja a bűnözőt megjavítani, hogy évekig bűnözőkkel zárja össze őket. A rabokat rabtársai is nyugtalanítják. Meg kell küzdenie a saját biztonságáért. A börtönvilágot instabil állapot jellemzi. A fogvatartottaknak nincs más választásuk, el kell viselni a megpróbáltatásokat. A környezet zordságát a csoportösszetartással egyensúlyozzák, a rab kollektív orientáltságú lesz. Barátkozási folyamatok indulnak el. A keserűség, igazságtalanság érzése a külvilággal szemben az, ami összetartja őket. Ennek megvan az a hátránya, hogy elhatározhatja a fogvatartott, hogy gonosszá válik. A közös sors miatt tehát egységes közösség alakul ki. A személyzet megpróbálhatja megakadályozni az elsődleges csoportok létrejöttét, mert az klikkesedéshez vezethet, aminek akár lázadás is lehet a következménye.

Az elsődleges csoportok létrejötte viszont kedvez a szleng születésének és terjedésének, hiszen ezek a zárt közösségek a legalkalmasabb szlenghasználati színtereknek számítanak. "Bármely ilyen egyesülés megszüli a maga nyelvi hasonmását, a szlenget, amely az adott formájában mindaddig él, amíg az adott csoport létezik. Ez a csoport lehet hosszabb vagy rövidebb életű, nyitott vagy zárt. Minél erőteljesebbek a belső hagyományai, s minél jobban elhatárolódik a számára kulcsfontosságú kérdésekben a külső világtól, minél sajátosabbak a feladatai, annál "sűrűbb", "ízesebb", eredetibb, önállóbb a szlengje, s annál erősebb benne a titkos, ezoterikus tendencia." (JELISZTRATOV: 1998: 20). A totális intézménybe való belépéssel, megkezdődik egy folyamat, melyben kénytelen részt venni az újonnan érkező. Megkezdődik egy másfajta nyelv használata, így a bentlakó szembesül azzal, hogy kettős nyelv létezik. Kezdetben próbál még a saját szavaival válaszolni, de a későbbiekben rájön arra - főleg, ha olyan zárkába kerül -, hogy saját érdekében jobb ha átveszi a börtönnyelv szavait, mivel úgy jobban érvényre tudja juttatni akaratát. Folyamatos beavatódás részese lesz, megismeri a nyelvvel együtt az alkalmazkodás rendszerét is. A bentlakók azért is fejlesztették ki nyelvüket, hogy kifejezésre juttassák, hogy melyik csoporthoz tartoznak. Maguk között kijelölik a hatalommal bíró személyeket az informális területen. A börtönszleng születése azzal is magyarázható, hogy a rabok jellemző tulajdonsága az újítás, a lázadás, hogy elviseljék a börtönélet megpróbáltatásait. Ez az újítás jelentkezik a nyelvben is.

A börtönszleng a világ összes börtönére jellemző. Ez azt tükrözi, hogy a zárt intézet mindenütt szlenget eredményez. A különbség csak mennyiségi. Az egyik helyen aktívabb a szlenghasználat, a másik helyen pedig ritkábbak a szlengjelenségek. "Egy-egy társadalmon belüli speciális csoportok speciális nyelvének kifejlődése mindennapos jelenség a nyelvtörténetben" (SYKES 1958: 71). Így magától értetődően a fegyházak, börtönök rabjainak is van szlengje. A fogvatartottak beszédmódjára a csípős, élénk stílus jellemző, amiben benne rejlik a beszélő személyisége, illetve a háttérkörnyezet feszültsége is. SYKES a börtönszlenget a kisemmizettek nyelvének nevezi, ami önkínzó humorral telített. Ez nagyon találó megállapítás, hiszen a fogvatartottak nyelve valóban nem egyezik meg a jóízű viccelődéssel. Ez a nyelv inkább az "akasztófa-humorra" emlékezteti hallgatóját. A börtön adta lehetőségek átélését segíti ez a groteszk humor, melyben benne van mindennapi életük keserűsége. Ezen kívül természetesen olyan szavak is találhatóak a börtönnyelvben, melyekre valóban az egyszerű viccelődés jellemző, mindenféle élc nélkül.

A szlengen keresztül feltérképezhető a fogvatartottak társas rendszere, így a szleng azonosító szerepéről is beszélhetünk. A szleng jól tükrözi mindenki helyét a csoportban. Vannak menők, akik mindenkitől engedelmességet követelnének, és vannak csicskák, akik a legmegalázottabb csoporttagok közé tartoznak, akiknek mindenféle munkát el kell végezniük, amit zárkatársai rábíztak. Megvan a régi fogvatartottaknak az elnevezési rendszere, a leggyakrabban használt nevük a púró, és vannak velük szemben az újonnan börtönbe kerültek, az újhúsok, az újoncok, akik még a börtönéletbe való beavatásra várnak. Ezen kívül megkülönböztetést kapnak még a homoszexualitás különböző résztvevői. Így a női szerep alakítójának legjellemzőbb elnevezése a köcsög, illetve a tökösnővér, a férfi szerep részese pedig a bika. Ezek az elnevezések rendkívül gyakoriak, és a felsoroltakon kívül még gazdag szinonimarendszerrel rendelkeznek, a börtönszókincs magjához tartoznak, és így minden intézetben ismert és használt szavak.

Az általuk használt szavakkal fő érdeklődési területüket, saját problémáikat, tipikus társadalmi szerepüket nevezik meg. A szavakban benne van az elismerés vagy a rosszallás jegye is. A beszélő - takargatás nélkül - kifejezi nyelvével az általa jellemzett személy vagy dolog iránt érzett szimpátiáját vagy ellenszenvét. A kifejezési rendszerük megállás nélkül változik, bővül a peremszókincs, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy ez a nyelvhasználat tovább éljen. Ahogy új értelmezést igénylő viselkedéstípusok vagy új dolgok, eszközök jelennek meg, a csoport nyelve változásnak indul. Új szavakat találnak ki, vagy régieket használnak új jelentéssel. Nyelvükben a valóságot meglehetősen furcsa szemszögből ábrázolják. Ez abból adódik, hogy eltérő életkörülmények, eltérő nyelvet szülnek, így létrejön a hétköznapi nyelvtől különböző szleng. Ilyen eltérő életkörülményt eredményez a bebörtönzés, mely elősegíti a szleng megjelenését, ami tükrözi a rabságban élőknek felvállalt szerepeit, illetve életmódjukat.

A börtönnyelv kiválóan mutatja azt az éles szakadékot az elítéltek és őrök között, amit már a fentiekben vázoltam. A fogvatartottak megrögzött nézete, hogy semmilyen információnak nem szabad az őrökhöz eljutni. Akadnak viszont ennek ellenére olyan rabok, akik vagy a saját érdekükben vagy társaik elárulása végett átadják az információkat a személyzeti állománynak. Az ilyen fogvatartottak állandóan használt neve a spicli vagy még ennél is gyakoribb a vamzer elnevezés. Ennek a kategóriának az elnevezése megvan a világ bármelyik börtönében, és jellemző még, hogy nagyon erős érzelmi töltettel bírnak ezek a szavak. Ezzel nem viccelődnek, számukra ez a legsúlyosabb vád.

Fontos még megemlíteni a gúnynevek gyakori meglétét a börtönben. Ez azonban nemcsak a börtönélet sajátsága, hanem általánosan jellemző a csoportnyelvekre, hiszen ahol gyakran együtt van egy társaság szinte elkerülhetetlen az egyes személyek a hétköznapitól eltérő elnevezése. A börtönben azonban annyi eltérést figyelhetünk meg, hogy ezek a gúnynevek, ha lehet még expresszívebbek és főleg a negatív tulajdonságok hangsúlyozása jellemzi, illetve a megalázás egyik eszköze is lehet.

Összegezve megállapítható, hogy a szleng elterjedt jelenség, mind hazánk, mind más országok börtöneiben. Mindehhez a hátteret szolgáltatja az a zárt intézet, ahol a fogvatartottak egy szűk térben töltenek együtt nem ritkán hosszú éveket. A csoportok létrejötte, illetve a hétköznapitól eltérő körülmények egy sajátos nyelvezetet keltenek életre.