A börtönszleng nyelvi vizsgálata

Mindenekelőtt azt szükséges tisztázni, hogy mit tekintünk a börtönszleng körébe tartozó jelenségnek. Az lenne a nyilvánvaló, ha börtönszlengen azon szavak összességét értenénk, amelyek hangalakban vagy jelentésben különböznek a köznyelvi szavaktól, és amelyeket a fogvatartottak használnak, miközben börtönbüntetésüket töltik. Ez részben így is van. Azonban a börtönszleng kifejezés nemcsak ezt a jelenséget takarja: az elítéltek büntetése egyszer letelik, így azok az emberek akik több évig egy számunkra részben ismeretlen szócsoport használatával éltek, egyik napról a másikra az új, kinti közegben sem felejtik el a börtönben használt szókincset, így minden valószínűséggel a börtönfalakon kívül is egy részét használni fogják. Ezek az emberek kapcsolatba kerülnek olyan emberekkel is, akik egyáltalán nem voltak börtönben, de képesek átvenni óhatatlanul is a hallott szavaknak bizonyos hányadát. Megállapíthatjuk tehát, hogy szűk értelemben vett börtönszlengen azon szavak csoportját értjük, melyeket a fogvatartottak használnak a büntetés-végrehajtási intézetben, s a hallott kifejezések külső ember számára érthetetlenül hangzanak. Tágabb értelemben azonban beszélhetünk olyan szavakról is melyek hasonlóan ebbe a kategóriába tartoznak, és beszivárogtak hétköznapi életünkbe. Ebben az esetben viszont célszerűbb a börtönszleng szó helyett inkább a börtönszlengi eredetet hangsúlyozni. "A szleng szókészlete nagyon mobilis, a szavak hol megjelennek, hol eltűnnek, új jelentésben és más területeken születnek újjá, majd ismét eltűnnek, kifacsaródnak, a paronímiai attrakció alapján 'kereszteződnek' stb., stb. (...) Egyes tegnapi szlengszavak elveszíthetik stilisztikai színezetüket, s holnap beolvadhatnak a köznyelvbe." (JELISZTRATOV 1998: 17.)

Nehéz azonban eldönteni, hogy melyek azok a szavaink, amelyek börtönszlengi eredetre vezethetőek vissza. Ez azért van így, mert az ilyen szlengszavak nagy része közös vonásokat mutat a katonai szlenggel a tolvajnyelvvel és nem utolsó sorban a cigány szavakkal. Eddig nem igazán voltak elkülönítve ezen szavak, mivel nem is létezett a börtönszleng kategória. A börtönszleng létét viszont alátámasztja a számos olyan szó, amely csak a börtönben ismert, csak ott érvényesülő fogalmakat, csak ott használatos eszközöket jelöl, és csak ott nyeri el hatásos kifejezőképességét. Ilyen például a télak, ami a börtönben a 'szökés'-t jelenti, olyan formában is, mint télakol, télakra megy, télakot vesz, amely már a köznapi életben is bár ritkán, de előfordul. Csak a börtön falain belül lehet használni a vörös szalon, gumiszoba kifejezéseket, amelyek azt a helyiséget jelölik, ahová azon ingerült fogvatartottakat zárják be egy bizonyos időre, akik mind magukra, mind pedig másokra is veszélyesek. A kinti világban nincs ilyen helyiség, tehát magának a szónak a konkrét értelemben vett használata is értelmetlen lenne.

A börtönszleng vizsgálatakor, mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben külön kell vizsgálni a fogvatartottak nyelvét és a személyzeti állomány szóhasználatát. Szlengszavakat a börtönben dolgozók közül leginkább a fegyőrök használnak, főleg azért, hogy tudassák a fogvatartottakkal, hogy ismerik az általuk használt szavakat és nem maradhat titok előttük. Ezen a célon kívül mind az őrök, mind a magasabb rendfokozatban lévők viccelődésképpen használnak még szlengszavakat. Megfigyelhető azonban az a jelenség, hogy a büntetés-végrehajtási intézet hivatalos közleményeibe is beszivárog a szleng. Például a Váci Fegyház és Börtön "Börtön Plusz" című kiadványában az "Intézeti parancs a fogvatartott állomány részére" című egységben a következő szavak szerepelnek: "A munkahelyre levihető tárgyak köre: dohánynemű (1db + felszerelés), munkaközi szünetben elfogyaszható élelem, karóra, zsebóra, kenyérzsák, evőcsésze (csajka - munkahelyi étkezés esetén), kanál, bugylibicska, konzervnyitó, az évszaknak és időjárásnak megfelelő kincstári öltözet" (Börtön Plusz 1. évfolyam 1. szám, 1998. május). Szintén ebben a kiadványban szerepel a következő mondat: "Az ablakokból mindennemű tárgy kidobálása, kiadása, kijuttatása (liftezés) tilos és balesetveszélyes".

A következőkben arra az elkülönítésre hívnám még fel a figyelmet, amit KIS TAMÁS a katonai szleng kapcsán már megállapított, és az a börtönszleng esetében is hasonlóképpen fennáll: "A katonai szleng a sorkatonák által használt csoportnyelv, melyet el kell különítenünk egyrészt a köznyelvtől és a nyelvjárásoktól, másrészt pedig a hivatalos katonai szaknyelvtől (KIS 1991:7). A börtönben is létezik ugyanis szaknyelv, ami azonban semmiképpen sem azonos az általam vizsgált börtönszlenggel. A büntetés-végrehajtás szaknyelvét a börtönben dolgozó személyzet használja, közülük is főleg a tisztek. A szleng és a szaknyelvek között különbség van, ami a funkciójukból ered. "A szaknyelv azokat a fogalmakat nevezi meg, amelyek a szakma gyakorlásában szükségesek, de a bázisnyelvben nincsenek meg, vagy fogalmi tartalmuk nem elég pontos" (KIS 1991: 14). "A szaknyelvekkel szemben a szleng nem megnevez, hanem újranevez, azaz a már elnevezett dolgokat újabb és újabb nevekkel látja el minden látható 'praktikus' ok nélkül" (KIS 1991:14). Az én gyűjtésem a fogvatartottak szlengjére terjed ki. A börtönszleng terminust ennek a rétegnek a nyelvére fogom használni.

A fogvatartottak nagy része számára a szlengszavak aktív szókincsük alkotóelemei. A fogvatartottak másik része ismeri a szlengszavakat, de nem használja őket. Ebben azonban nem lehetünk biztosak, hiszen fennáll az a lehetőség, hogy csak a gyűjtő előtt szégyelli ezeket a szavakat, ezért inkább titokban tartja azok használatát. Gyűjtésem során egyetlen olyan adatközlővel találkoztam, akiknek felsőfokú végzettsége volt, és nyilvánvalóan magasabb rendűnek érezte magát annál, hogy ezeket a szavakat használja, vagy akár használatát beismerje. Ő a következőképpen nyilatkozott: "Ismerem ezeket a szlengszavakat, körülöttem használják őket, de úgy érzem értelmi színvonalom még nem süllyedt olyan mélyre, hogy én is használjam ezen szavakat." Előfordulhat azonban olyan fogvatartott, aki valóban nem használja a börtönszlenget, de ennek az a feltétele, hogy olyan zárkába kerüljön, ahol nem feltétele a csoportba kerülésnek a szleng használata. Ez csak ritka esetben adódik. Ilyenkor a fogvatartottnak ha nem is az aktív szókincsében, de a passzív szókincsében mindenképpen benne vannak bizonyos szlengszavak, mivel a zárkán kívüli közös helyiségekben ő is szembesül vele.

Ha a szavak hangalakját tekintjük, megfigyelhetőek az egyes szavak között hangbeli eltérések. Ezek az eltérések főleg intézetek között adatolhatóak, de nem ritka az sem, hogy intézeten belül is máshogyan jegyzik le az egyes fogvatartottak. A hangalakbeli különbségek valószínűleg a kiejtésbeli eltérésekből adódnak. Előfordul, hogy a szlengszavak használója nem ejti tisztán a szavakat, vagy azért mert ő sem biztos a használni akart szó pontos ejtésében, vagy pedig azért mert ő úgy halotta, esetleg félrehallotta. "nem kis nehézséggel jár a szlengszók rögzítése is. Itt ugyanis spontán módon hangzó beszéddel van dolgunk, következésképpen széleskörű a hangzó alakok változékonysága. Ehhez járul a szlengre jellemző poétikai játékosság, amely szándékosan visz torzulásokat a szavakba és kifejezésekbe. Az írásban rögzített szlengelemek ezért gyakran csak munkaanyagként használhatók."(JELISZTRATOV 1998: 11.) Számottevő eltérések a cigány szavak esetében vannak, így egy másik magyarázat is adódik a hangalaki különbségre. A cigány szavak ugyanis különleges kiejtést igényelnek, amit a nem cigány vagy a cigányul nem tudó fogvatartottak nehezen tudnak megvalósítani. Ebből is adódhat tehát az egyes szavak hangalaki különbözősége. Így például a burtyi szóra, ami munkát jelent, sok adat található, de találkozhatunk a bútyi, bulcsi, bultyi változattal is. Minden valószínűséggel mind a három szó ugyanazzal a munka szó jelentésével egyezik meg. Hasonló jelenség figyelhető még meg, ha például a 'cigaretta' jelentésű szónál bekövetkezett alakváltozatokat tekintjük. Ennek a szónak létezik ugyanis babáresz és pabáresz változata is. Ez a zöngés b hang, illetve a zöngétlen párjának a p-nek a hangképzési hasonlóságából adódhat. A b és p hang felcserélése más szavak estében is előfordul.

A börtönszlengben léteznek csak kifejezetten egy-egy intézetre jellemző helyi sajátosságok. Olyan speciális szavak sorolhatóak ebbe a körbe, melyeket más intézetben nem ismernek. Ezen kívül természetesen olyan szavakkal is találkozhatunk a kutatás során, melyek mindegyik intézetben ismertek, függetlenül az intézet földrajzi elhelyezkedésétől. Ezek a szavak alkotják a börtönszleng magját. Megfigyelhető, hogy erre a magra a kettősség jellemző. Egyik oldalról főleg a régebbi tolvajnyelvi eredetű szavak tartoznak ide, melyek már a fentiekben bemutatott tolvajnyelvi szótárakban szerepeltek. Ehhez hasonlóan a katonai szlengből is számottevő mennyiségű szót kölcsönzött a börtönszleng. A katonai szleng jelenléte a börtönben azzal magyarázható, hogy a fogvatartottak nagy része már volt katona, így szókincsébe a katonai szlengből származó szavak bekerültek. Ezen kívül elképzelhető még, hogy a bentlakás fizikai körülményei a katonaág légkörét idézi fel a fogvatartott emlékezetében, illetve néhány börtönben dolgozó személy a katonaságtól kerülhet át a büntetés-végrehajtási intézetekbe, így egyfajta militarizált jelleget igyekszik adni az intézetnek. Bizonyos szavak valóban előfordulnak mind a két szlengtípusban, azonban ha a két szóanyagot egészében egy összehasonlító vizsgálatnak vetjük alá, megfigyelhető, hogy a börtönszleng szókincse lényeges mozzanatokban eltérő a katonai szleng szókincsétől. A katonai szlengben meglehetősen több frazémák, szójárások, vicces kifejezések szerepelnek, mint a börtönszlengben. A katonai szleng ezáltal színesebb viccesebb szókincset eredményez, míg a börtönszleng inkább a már fentebb bemutatott "akasztófa-humort" kedveli.

A másik oldalról azon szavak alkotják még a börtönszleng központi részét, melyek a modern bűnözéssel kapcsolatosak. Ilyenek főleg az angol nyelvből átvett kifejezések, melyek mindenképpen a mai korhoz köthetőek, és angol nyelv népszerűségével magyarázhatóak (killer 'gyilkos', brodvéj 'börtönudvar, ahol a fogvatartottak felügyelettel sétálhatnak', jard 'rendőrség'). A központi szókincsen kívül, beszélhetünk még a börtönszlengben egy úgynevezett peremszókincsről, melybe azon szlengszavak tartoznak, melyeket ritkán használnak a fogvatartottak, sőt lehet, hogy csak egy adott intézetre jellemző a használata. Van azonban egységesség a börtönszlengben, hiszen ha nem lenne nem is beszélhetnénk ilyen kategóriáról. Ezt az egységet a kettős magon kívül még a többszörös visszaeső fogvatartottak is biztosítják. Ezen azt értem, hogy egy fogvatartott bűncselekményenként különböző intézetekbe kerülhet, így egyik intézetből a másikba biztosítja az általa ismert szavak áramlását

A börtönszlenget, a katonai szlenghez hasonlóan ma már nem tekinthetjük teljesen elzárt jelenségnek. "...igen jellemző mozgás a szociolektusok szavainak a sztenderdbe való behatolása, azaz általános használatúvá válása" (KIS 1991: 6). Találkozhatunk olyan börtönszlengi kifejezésekkel, amiket már a börtön falain kívül is használnak, és ha nem is kerülnek be a sztenderdbe, de a közszlengben mindenképpen ismertté válnak. Ilyen például a 'baj, rossz' jelentésű tré szó, vagy a 'megszökik' jelentésű télakol kifejezés. Természetes azonban, hogy a börtönben használt kifjezések lassabban terjednek, mint a katonai szleng vagy más csoportnyelvek szavai, ami főleg a nagyfokú zártságból és a titkosságból adódik. A titkot nem a fogvatartottak őrzik, hanem magát a börtönt övezi ilyen titkos jelleg. Ezen kívül a katonaságban több ember fordul meg évente, mint a börtönökben és ciklikusan váltják egymást a katonasorba kerülő és onnan távozó férfiak, így mind a rendszerességből, mind pedig a mennyiségből adódóan, magától értetődik, hogy nagyobb esélye van a katonai szlengbe tartozó szavak kiszivárgásának a köznyelvbe, mint a börtönszleng kifejezéseinek.

A továbbiakban a börtönszlengre jellemző különböző szóalkotási módokat szeretném bemutatni. Az elemzéshez a kategóriákat KIS TAMÁS katonai szlengszótárához írott tanulmánya alapján vettem sorba (vö. KIS 1991: 25-41).

Elsőként a külső szóalkotási módok börtönszlengben megtalálható lehetőségeit veszem számba.

E típus egyik jelentős csoportját az idegen szók átvétele képezi. Nagy mennyiségben vannak jelen a börtönszlengben a cigány eredetű szavak. Ez abból adódik, hogy a fogvatatottak egy számottevő része cigány. Ezen fogvatartottak nagy része vállalja cigány mivoltát, sőt büszke is rá. A cigány nyelvet tökéletesen kevesen beszélik közülük, de a fontosabb cigány szavakat szinte mindegyikük ismeri és használja is. Így ezen szavak átvétele könnyűvé válik a nem cigány fogvatartottak számára is. Nagy valószínűséggel akkor terjednek gyorsan a cigány eredetű szavak, mikor egy menőnek számító cigány fogvatartott is használja az általa ismert szavakat. Így a többi fogvatartott szemében megnő ezeknek a szavaknak a presztízse. A börtönszlengben gyakori cigány eredetű szavak közül most csak néhányat szeretnék bemutatni. Ilyen szavak például a következők: rányi 'nő' < cig. rani 'nő, úrnő', romnyi 'nő, asszony' < cig. romnyi 'cigányasszony', romungró 'elmagyarosodott cigány' < cig. romungro 'magyarcigány férfi, aki nem tud cigányul', lácsó 'jó' < cig. lasho 'jó', kamel 'szeret' < cig. kamel 'szeret, akar'. Ezeken a szavakon kívül még sok olyan cigány eredetű szó található a börtönszlengben - ld. szótárrész -, ami elég gyakran használt a nem cigány fogvatartottak körében is.

A cigány nyelven kívül a modern bűnözés és az Amerika álomkép következtében az angol-amerikai szavakból is bekerült néhány elem a börtönszlengbe. Így például a killer és a brodvéj.

A külső szóalkotási módok másik formája a nyelvjárási szavak átvétele, ezzel a lehetőséggel azonban nem nagyon élnek a börtönök lakói. Csupán néhány olyan szó ismert és gyakran használt, ami nyelvjárási eredetre vezethető vissza. Ilyen például a findzsa szó pohár jelentésben, vagy a csajka, ami tányért jelent, és a dikó szó, amelynek a jelentése ágy.

Gyakran találhatunk átvételeket a büntetés-végrehajtási szaknyelvből is. Ezen szavak a külső ember számára idegenül hangzanak, ezért vannak olyan szavak, melyek esetében nehéz eldönteni, hogy szlengszóról vagy esetleg szakszóról beszélhetünk. Az utóbbi időben például a markecolás, mely 'utcai tolvajlás' jelentésben kezd bekerülni a szaknyelvbe is. Hasonlóan a kerítő szó, amely olyan fogvatartottat jelöl meg, aki prostituáltak kereskedelmével foglalkozik. Van még számos olyan szó, amelyet a fogvatartottak a szaknyelvi kifejezéssel neveznek meg. Így például a fogda nagyon elterjedt a fogvatartottak szóhasználatában, de ennek a szónak még egyéb elnevezése is létezik, ami már nem felel meg a szaknyelvi terminusnak. Gyakran használt még a fogvatartottak körében az evéeszes szó, ami szintén szaknyelvi kifejezés, és enyhített végrehajtási szabályokat jelent, ami nem más, mint az, hogy az adott fogvatartottra olyan szabályok vonatkoznak, hogy meghatározott időközönként hazalátogathat.

A fenti szóalkotási módokon kívül gyakoriak az átvételek a katonai szlengből és a tolvajnyelvből is. A kopasz, újonc szavak például tipikusan a katonai szlengből származnak, de ezen kívül még számos kifejezés visszavezethető a katonai szlengre. A tolvajnyelv sok kifejezésével is élnek a börtönök lakói, így tolvajnyelvi eredetre utal a kastás (olyan tolvaj, aki a táskából veszi ki a pénztárcát, vagy egyéb értékesnek tűnő tárgyat), a zsebes (olyan tolvaj, aki főleg a zsebből való lopásra specializálódott), a simlis (csaló, hazug), a vamzer (áruló) stb.

A jelentésbeli szóalkotás:

A névadás módszere a katonai szlenghez hasonlóan ritka jelenség a börtönszlengben is. Esetleg az elmegy jelentésű koccol, elkoccol, lekoccol szavakat vehetjük ebbe a kategóriába. Ezen kívül csak néhány példa adódik még erre a szóalkotási módra.

A névátvitel már sokkal gyakoribb jelenség. Ennek oka lehet a nagy emocionális töltés. Megnevezik azokat a dolgokat, amelyek a mindennapi életükben fontos szerepet töltenek be, illetve azon eszközök, tárgyak megnevezése is szükséges, amelyek a hétköznapi életben lehet, hogy nem is ismertek, de a börtönvilágban mindenképpen jelen vannak, és benti életükhöz szorosan kötődik. Az ilyen dolgok leggyakoribb megnevezési módja a névátvitel. "A magyar tolvajnyelv mai szókincsének jó része belső keletkezéssel jött létre, fölöttébb gyakori az alaki hasonlatosságon alapuló névátvitel" (BENCZE 1994: 130). Ily módon keletkeztek a következó szavak: evező 'kéz', kagyló 'fül', mankó 'láb', emeletes zsaru 'lovasrendőr'. Olyan szóalakkal látják el ezeket a tárgyakat, eszközöket, amelyeket mi is ismerünk, benne vannak a mindennapi aktív, de ha ott nem is, a passzív szókincsünkben mindenképpen. Ezek a közismert szavak viszont börtönkörülmények között más jelentéssel ruházódnak fel. Ilyen például a 'feketekávé' jelentésű bivalytej vagy bikatej szó, a fóka, amely 'felmosórongy'-ot jelent és a katonai szlengből származik, vagy az akadémia szó, amely a börtönvilágban magát a börtönt jelöli, illetve ide sorolhatjuk a póráz szót is, ami nem más mint a rabvezető szíj, vagy a karperecet, ami 'bilincs'-et jelent.

Az érintkezési névátvitel egyik érdekes példája a döntetlen szó, amely WC t, illemhelyet jelent (? 00) vagy a páncélos szó, amelynek jelentése konzerv.

A jelentésátvitel is elég gyakori módja a börtönszleng szóalkotási módjainak, főleg az az esete, mikor a szavak hangalakjának hasonlósága alapján keletkeznek újabb szavak. Az azonban mindenképpen megállapítható, hogy a jelentésátvitel a névátvitelnél ritkább jelenségnek tekinthető. A szóalkotás ezen módja közé tartozik a 'zárka (cella)' jelentésű célakás, a csőrmester szó, amely őrmestert jelent vagy az őr(ült)úr, melynek jelentése 'őr', illetve a rabó, amely 'rabszállító autó' t jelent.

A börtönszleng leggyakoribb szóalkotási lehetősége az alaki szóalkotás. Ide kapcsolódnak a szóösszetétel és a szóképzés lehetséges módjai.

A szóösszetétel olyan szóalkotási mód, ami rendkívüli gyakorisággal bír a börtönszlengben. A fogvatartottak által létrehozott összetett szó minkét tagja előfordul a mindennapi nyelvhasználatban, de jelen esetekben adott két szó szinte soha nem kerül egymás mellé a hétköznapi életben. A fogvatartottak kreativitásán és gondolkodásbeli képzettársításukon múlik, hogy éppen melyik az a két szó, amely az összetett szót alkotni fogja. A megalkotott szóösszetételekben viszont már érezhető a hasonlóság, és a kapcsolat a szó hangalakja és jelentése között: bokorugró 'határsértő', anyósmotor 'seprű', bányadolgozó 'a büntetés-végrehajtási intézetek dolgozója', csicsuéletű 'az az egyén, akinek mindenkit ki kell szolgálnia, csicska', dzsungelharcos 'az az egyén, aki aznap takarít', elsőbugyis 'első bűntényes', majomfogó 'krumplifőzelék', hitlerszalonna 'darabolható kemény lekvár'.

A szóösszetétel mellett a szóképzés szintén gyakori jelenség. Kimondottan szleng képzőt ma még nem tart számon a nyelvtudomány. Esetleg az inger képzőt sorolhatjuk majd ebbe a kategóriába, de ennek tényszerű kijelentése még további kutatásokat igényel, és elterjedése mindenképpen az idő függvénye. Azt kijelenthetjük, hogy az inger képzővel ellátott szó nagy valószínűséggel szlengszót fog eredményezni, de használata még nem annyira elterjedt a szlengben, hogy tipikus szleng képzőnek nevezhessük. Eddigi inger képzővel ellátott szlengszavak a következők: pasinger 'férfi', ipsinger 'férfi', kopinger 'újonc a katonai szlengben', tápinger 'előfelvételis a katonai szlengben', és a börtönszlengben meglévő nyominger szó, amely nyomozót jelent. A börtönszlengben az ipsinger, kopinger, illetve a tápinger szó az eltérő környezet miatt természetesen nem adatolható, mivel például a tápinger szó kifejezetten katonai környezethez kötődik.

A szlengben is sokkal elterjedtebbek még azok a képzők, amelyeket a mindennapi nyelvhasználatban is képzőkként tartunk számon, közülük is a kicsinyítő képzőknek (például i, -szi) van nagy szerepe. Az így keletkezett börtönszleng szavak például a következők: fogszi 'fogda', hári 'haj', kábszi 'kábítószer', lácsi 'jó', rabi 'rablás'. A fenti képzőkön kívül még a következő névszóképzők tekinthetők elterjedteknek a börtönszlengben: ó, ő (futkosó 'börtön' surranó 'bakancs', krimó 'kocsma', dühöngő 'az a szoba, ahová az olyan fogvatartottakat zárják el egy időre, akik mind társaikra, mind önmagukra veszélyesek', hesszelő 'az a rés a zárka ajtaján, ahol az őr benéz', berepülő 'betörő'), s (flamós 'éhes', komálós 'barát', bugyanglós 'rafinált', kilós 'százados', korpás 'fenék', diplomás 'szabadulás előtt álló', balhés 'olyan fogvatartott, aki gyakran követ el bűncselekményt'), ás, és (kajakbaszás 'erőszakos nemi közösülés'), kéregetés 'lopás', kiöntés 'az újonnan börtönbe kerülőt egyes zárkákban úgy fogadják zárkatársai, hogy egy vödör vizet kiöntenek a zárkában, és azt az új személynek fel kell mosnia'), kó (brifkó 'pénztárca'), ca (anyóca 'nő'), ka, ke (csopánka 'szeszes ital', vagdalka 'orvos'), esz (piesz 'szeszes ital'), ész (dögész 'orvos'), isz (gyengisz 'gyengélkedő szoba'). Igeképzők közül pedig az alábbiak a legismertebbek: l (bespájzol 'a börtön boltjában bevásárol a fogvatartott', bezsuppol 'fogdába zár valakit', bugeszol 'lop', burkol 'eszik', csorel 'lop', hesszel 'figyel, esetleg őrt áll', kamel 'szeret, kedvel', mundarel 'öl, gyilkol', lepetél 'gyermeket hoz a világra', feldörzsöl 'beárul valakit', hantál 'hazudik', hadovál 'hazudik', rinyál 'fél'), z (komáz 'szeret, kedvel valakit', lecsalaváz 'leüt valakit').

Jellemző jelenség még a börtönben a "játszi szóalkotás". Ezalatt azt értem, hogy néha olyan szavakat alkotnak az intézetek lakói, ami a külső embert esetenként megmosolyogtatja. Érdekes módon az ilyen szavak egy része nem a peremszókincshez tartozik, mint ahogy várnánk, hanem több intézetben is elterjedt, a börtönszleng aktív szókincsében jelen van. Ilyen szavak például a következők: bébépörkölt 'tejbegríz', majomfogó 'krumplifőzelék', stokileves 'sárgaborsó leves' stb. Jellemző, hogy a szóalkotásnak ezen módján főleg ételnevek keletkeznek.

A börtönszleng egyik tipikus jellemzőjeként emlegethetjük, hogy a fogvatartottak a szavakat számunkra szokatlan igekötőkkel látják el. Ez néha oda vezet, hogy az igekötővel való ellátottság a szó jelentését is nagymértékben módosíthatja. Lássuk először a be igekötővel ellátott szavak néhány esetét: becsobban 'autót feltör', behidal 'becsapottá válik', befúj 'elárul valakit', betámad 'autót feltör', bedöbben 'meglepődik'. A fel igekötővel ellátott szavakból egy kevés példa: feldob 'elárul valakit', feldörzsöl 'elárul valakit', felnyom 'autót feltör'. A ki igekötőre a kigyújt a legjellemzőbb példa, ami azt jelenti, hogy az újonnan érkező fogvatartott lábujjai közé papírdarabokat tesznek egyes zárkákban és azt meggyújtják. A le igekötős szavak ismertebb esetei a következők: lefarcol 'megszökik', lekoccol 'elmegy', lepetél 'gyermeket hoz a világra', lever 'megver'. Legnépszerűbb a szavak meg igekötővel való ellátottsága, ennek a jelenségnek számos példája van, köztük a leggyakoribbak: megbukik 'lebukik', megnyom 'autót feltör', megpattan 'megszökik', megvezet 'félrevezet', megzuhan 'lelepleződik, lebukik'.

Megállapítható, hogy az autó feltörés, az árulás, a szökés, a lebukás fogalmi kategóriáját kifejező szavakat látják el a leggyakrabban igekötővel. Az igekötővel való ellátottság nagyobb emocionális töltést biztosít a szavaknak, ezzel is magyarázható gyakorisága.

Megnevezhetünk a fentieken kívül vagy éppen azok összefoglalása végett egy másik "szóalkotási módot", ami a szavak emocionális telítettségéből következnek. A börtönök fogvatartottai a számukra fontos dolgokat nevezik meg. "A beszéd emocionális feltöltésének igényéből következik, hogy a szleng legfontosabb 'szóalkotási módjának' az érzelmi szóalkotást nevezhetjük, a szavak, a kifejezések stiláris minőségének minden jelentés- és alakváltoztatás nélküli megváltoztatását" (KIS 1991: 12). Ennek megfelelően leginkább a szituáció határozza meg egy szó szleng vagy köznyelvi voltát. Fennáll azonban annak a lehetősége, hogy a gyakori használat csökkentheti az érzelmi fokát a szónak. Az egyensúly helyreállítása érdekében így mindig újabb és újabb érzelmileg telített szavakat alkotnak, pillanatnyi lelkiállapotuknak megfelelően, amelyek közül a legnépszerűbbek fennmaradnak, és a keletkezéshez hasonló szituációban újra használatba lépnek. A szavak spontán keletkeznek, a közösségnek kell elfogadni és használni őket.

A szleng jelen van, előfordul szinte minden olyan közegben, ahol több ember megfordul és nagyobb számban esetleg össze is verődnek, csoportokat alkotnak. Így megállapítható, hogy a börtönszleng is a csoportnyelvek egyike. A börtönszleng és így az egyéb csoportnyelvek keletkezése is azzal magyarázható, hogy az emberekben rejlik egy ősi nyelvteremtő és nyelvmegújító erő, illetve az elkülönülésre való törekvés. A szlengnek mind a keletkezése, mind a fejlődése, bővülése nagyon érdekes, hiszen itt a szemünk előtt végbemenő folyamatról van szó, amelynek sokszor lehetőségünk van minden fázisát megfigyelni. Sokan azonban még ma is mellőzik ennek a témának a kutatását, ami valószínűleg az egyes szlengtípusok trágárságával magyarázható. Ez azonban hozzátartozik a vizsgált közösségek mindennapi életéhez, ha nem is nagy mennyiségben, de mindenképpen jelen van, létezik. "Véleményünk szerint az egynemű, zárt katonaközösség világához a trágárság hozzátartozik, hamisítás lenne tehát egyéb szempontok miatt mellőzni." (KÖVESDI-SZILÁGYI 1988: 51). A börtönszleng is tartalmaz trágár, durva, esetleg másokat sértő szavakat is a katonai szlenghez hasonlóan. Ezek a szavak a kutatás során adatolahatók voltak. Egyedül egy intézetben fordult elő (Váci Fegyház és Börtön), hogy azt a választ kaptam a fogvatartottaktól a trágárságot illető kérdésemre, hogy ma már ők nem szívesen hasznának ilyen kifejezéseket, esetleg csak azokban az esetekben mikor a nagyobb düh következtében véletlenül "kicsúsznak" ilyen szavak. Az ő környezetükben az okosabb, értelmesebb fogvatartottak számítanak példaképnek, és nem feltétlenül az erő a meghatározó tényező, mint néhány más intézetben. A beszélgetéstől függetlenül azonban a kérdőívre felkerültek jelentős mennyiségben trágár kifejezések is.

Általánosságban megállapítható, hogy a trágárság a férfi, zárt közösség jellemzője is lehet. Ez a kijelentés a börtönszlengre vonatkoztatva azonban annyiban változik, hogy nemcsak a zárt, férfi közösségben van jelen a trágárság, hanem a zárt, női közösségekben is. Ott viszont szinte mindegyik nő tagadja a durva szavak használatát, és elmondásuk szerint csak azért írták le a kérdőívre, hogy lássam, hogy ismerik, tudják, hogy van ilyen, de ők véletlenül sem használnak ilyen "csúnya" szavakat. Másik esetben a környezetre hárítják a felelősséget: "ők használják, de én nem". Kérdéses azonban az is, hogy egyáltalán a börtönviszonyok között mit tekintünk trágárságnak. Előfordul, hogy a durvaságok a börtönben közömbössé válnak, és nem is feltétlenül sértést jelentenek. Egy trágár kifejezés közel sem olyan sértő, mint ha valakit vamzerkodással (árulással, besúgással) vádolnának társai. A trágárság meglétének a börtönéletre vonatkozóan előzményei vannak. Az emberek káromkodással érintkeznek általában a tisztátalan erőkkel, mert feltevésük szerint azok csak az ilyen szavakat értették (vö. TÓTH SZERGEJ 1997: 40). A verbális agresszió a börtönökben és az egyéb zárt intézetekben is az életben maradás egyik eszközének tekinthető. Az illetőnek csökken a társadalmi presztízse ahogy bekerül egy büntetés-végrehajtási intézetbe, a választékos beszédről is le kell némely esetekben mondania.

Ezen kívül napjainkban a káromkodás nem feltétlenül az "alja népséghez", a kulturálatlansághoz kötődik, mint ahogy a fogvatartottak azt képzelik (hiszen éppen ezért tagadják a trágár szavak használatát), hanem olykor az irodalom szintjére is felemelkedhet (vö. JELISZTRATOV 1998: 25-6). Megfigyelhető egyes embereknél, hogy társadalmi környezettől függően nyelvet is váltanak. Így eltűnik a párhuzam a szleng és a kulturálatlanság között. A káromkodás manapság néhány esetben a mindennapi élet részévé vált. Az élet a börtönben vad, sőt néha erkölcstelennek is nevezhető, ami természetesen a szavak szintjén is megmutatkozik. Az adatgyűjtőnek nincs joga elhallgatni vagy szépíteni az ott elhangzó kifejezéseket. A gyűjtött anyagnak mindenképpen amennyire csak lehetőség van rá a valóságot kell tükröznie (vö. TÓTH SZERGEJ 1997: 40).

A börtönszlengben, hasonlóan a katonai szlenghez szerepet kap a tréfa, a humor. A börtönszleng humora azonban annyiban különbözik a katonai szleng tréfáitól, hogy itt az egyszerű tréfák mögött mély keserűség áll. Ritka az olyan börtönszleng szó, amelyet magáért a nevetés kedvéért mondanak az azokat használók. Könnyes, fájdalomból eredő nevetés érzékelhető azon szavak mögött, melyek a börtön falai között hangzanak el. A kifejezésekben leginkább a dolgokhoz való negatív hozzáállás, a cinikus szemlélet figyelhető meg. A kigúnyolással, kinevetéssel mintegy oldódik a meglévő rossz, a fájdalom. "A szlenghasználó mintegy a hivatalos illemmel szembeszegülő negatív alaknak állítja be magát, s saját igazát, ideológiájának igazát az öngúny és a mímelt önlekicsinylés útján érvényesíti. Az ilyen nevettető igehirdetésnek elengedhetetlen föltétele a környezet együttérzése, annak ellenzéki beállítottsága a hivatalos kultúrával és nyelvvel szemben." (JELISZTRATOV 1998: 47).

Régi hagyománynak tekinthető az a nézet is, hogy ha kinevetünk valamit, az megszűnik létezni is. Ezt az effektust használta fel darabjaiban már Gogol és Jarry is. A börtönben élőknek is szükségük van nevetésre, amely a maga tisztaságában, önfeledtségében a körülmények miatt csak ritkán valósulhat meg. A negatív látásmód uralkodik még néhány olyan kifejezésben is, melyről a külső szemlélő azt hinné, hogy örömöt jelent a fogvatartott számára. Ilyen például a szabaduláshoz köthető megnevezések. A börtönből történő szabadulás nem pusztán örömteli érzésekkel jár együtt, mint a katonaságban a leszerelés. Az az ember, aki talán évekig el volt zárva a külvilágtól, nem gondol felhőtlenül a várva várt szabadulásra. A boldogsággal itt némi stressz is együtt jár. Megfigyelhető az idegenkedés a szabad élettől, és a vajon milyen lesz majd kint az életem kérdés problémája is jelentkezik. Ez sok esetben szinte természetesnek mondható, hiszen amelyik fogvatartott hosszú éveket töltött büntetés-végrehajtási intézetben, annak megvan az esélye, hogy családi kötelékei is elszakadnak és teljesen egyedül marad az életben. A szabadulással kapcsolatos fenti félelmeket legjobban illusztrálja a szlengben a halálraítélt kifejezés, mely olyan fogvatartottat nevez meg akinek néhány napja van a szabadulásig. Főleg a fegyházakban adatolható ez a kifejezés, ahol szükségszerűen hosszabb időt töltenek elzárva a fogvatartottak. A halálraítélt elnevezésben talán benne van mindaz a félelem, amit a fogvatartott átél a szabadulás öröme mellett.

Ahhoz, hogy a börtönvilágot valamennyire is megismerjük és értékelni tudjuk, elengedhetetlen az ott használt nyelv ismerete. Hiszen végbemegy egy olyan folyamat, melynek során eltávolodik a fogvatartott a civil világtól, és szükségszerűen megtanulja az új életforma írott és íratlan szabályait, szokásait. A szleng egyben egyfajta lázadás is az uniformizálás ellen, de egyúttal teremt is egy másfajta uniformizálást, egy külön életformát (vö. GÖBÖLY 1998: 2).

A börtönszleng jellemzőjének tekinthetjük még a szókimondást. Ez főleg a testiség, szexualitás területén érzékelhető. Kimondanak olyan szavakat is, melyeknek kimondása a köznyelvi szóállományban még gátlásokba ütközik és talán sértőnek is számítana. Ennek a fogalmi kategóriának a börtön falai között lévő népszerűsége azzal magyarázható, hogy az a jellemző emberi tulajdonság lép itt életbe, hogy ami nem elérhető számunkra, arról szívesen beszélünk. Így érthető, hogy a férfi fogvatartott egy férfi intézetbe elzárva, nem érintkezik nőkkel, sőt a személyzet esetleges nőtagjait kivéve nem is lát nőket, így magától értetődik, hogy hiánya felmerül a benti életükben, ezért a nőhöz kapcsolódó és a köréje csoportosuló fogalmi kategóriák igen kedvelt beszédtéma számukra. Ezt támasztja alá JELISZTRATOVnak az alábbi megállapítása is: "a szleng kozmoszának középpontjában az ember áll valamennyi életmegnyilvánulásával, az emelkedetten intellektuálistól a fiziológiaiig. Az ember szlengképe tehát jellemének valamennyi megnyilvánulását magában foglalja: a mohóságot, a szenvedélyességet, a bujaságot, a gyöngeséget, az ostobaságot, az észt, a szabadságvágyat, a makacsságot, a ravaszságot stb." (JELISZTRATOV 1998: 89).

Itt szükséges még megemlíteni, hogy a szleng, így a börtönszleng is alapvetően szóbeli jelenség. A börtönszlengnek írásos nyomai csupán azokban a versekben, mementókban vannak, amiket a fogvatartottak jegyeztek le. Ezen kívül napjaink börtönszlengjének néhány nyoma olvasható a Börtön Újságban, ahol lehetőséget kapnak fogvatartottak is, hogy cikket jelentessenek meg.

Írásos nyoma és egyben a börtönszleng létének a bizonyítéka is az a fiktív levél, melyet az egyik intézet fogvatartottja fogalmazott meg: "Tisztelt Orszábosparancsnokság!!! Én, mó Orsós II. Aladár úgy gondoltam írok má a Parancsnok Úrnak, hogy erisszen má haza, mert gond van a kéróval. Tuti, hogy én visszagyüvök me itt Vácon jó a haszelás, meg amúgy is olyan csávó vagyok, aki nem szokott pucolós lenni. No azt bevonulós is vótam, kérem én be is vonútam a kukoricásba böngészni. Na szóval írt a Rózsi, hogy befújta a szél az ablakot, meg így télen kéne má gazt kaszáni a teheneknek, és a merci kereke is leengedett. Szóval lé az van otthon, ott a baró merci (még a rabiból maradt), és ezeket a dógokat nekem kőne összehozni. Itten is jó csávó vagyok az operációsnál a 13-as számot kaptam, tessék csak megkérdezni. Oszt a nevelő is kamáz, mert én mindig megmondom a frankót. Szóval erisszen má haza, mert igen mennék má! Majd ha a sógorék betalálnak akkor kűdök egy kis lóvét is magának. Tuggya én lóvés csávó vagyok, oszt tejelek is rendesen. Tudom én, hogyan aveszolnak ezek a dógok. Írjon ám hamar, mert a Rózsi várja a levelem, hogy megyek-e má. No meg osztán fleknit se csóreljanak hiába! Kezeit csókolom: Orsós II. Aladár."

Ezeknek a korlátozott számú feljegyzéseknek ellenére is szóbeli jelenségként tartjuk számon leginkább a börötnszlenget.

A szleng egy adott társas környezet kifejezési rendszereinek egyike. Ennek kapcsán JIŘÍ NEKVAPIL beszél kötelező szlengről és fakultatív szlengről. Kötelező szlengen érti azt a szlengtípust, melyet az embernek mindenképpen meg kell ismerni élete valamely szakaszában. Ilyen a diákszleng és a katonai szleng is ehhez hasonló (vö: NEKVAPIL 1997: 86). A börtönszlenget is meg lehet közelíteni erről az oldalról. Így megállapíthatjuk, hogy a fakultatív szlengekhez tartozik. De ennek egyszerű kijelentésénél valamivel bonyolultabb a helyzet. Hiszen ha az adott illető már bekerült a büntetés-végrehajtási intézetbe, szinte kötelező jelleggel el kell sajátítani az ott használt nyelvezetet. Tehát erről az oldalról nézve valamennyire kötelező szlengnek is mondhatjuk a börtönszlenget. Amit azonban bizton kijelenthetünk az maga a megléte, és az, hogy nyelvészetileg alkalmas kutatási terepnek bizonyul. A börtönszleng tanulmányozásával olyan jegyekre is rátalálhatunk, amelyek az egységes szlengkutatás szempontjából is mindenképpen fontosnak tekinthető. Ezen kívül a börtönszleng önmagában is a magyar szlengnek egy olyan jelentős nagyságú ágát képezi, hogy önálló tanulmányozásnak, illetve gyűjtőmunkának is helyet adhat.