Börtönfolklór, a börtönszleng használói

A büntetés-végrehajtási intézetek társas rendszerét nehéz tanulmányozni. Ez éppen abból adódik, amit már a fentiekben is említettem, hogy a fogvatartottak ritkán vagy egyáltalán nem foglalják írásba az elítélt társadalom ideológiáját, erkölcsi alapelveit. Sőt még az informátor is a külföldi szakirodalomban a patkány, a magyar viszonylatokban pedig a spicli vagy a vamzer címet kapja társaitól. Ennek ellenére viszont, ha megpróbálunk oldottabb kontaktust kialakítani a fogvatartottakkal, valamennyire beavatják a kinti társadalom tagját a benti szokások ismeretébe. Ezeknek a területeknek az ismerete azonban korántsem nevezhető teljesnek egy olyan ember esetében, aki soha nem tartózkodott hosszabb időt büntetés-végrehajtási intézetben és nem tapasztalta meg az ott lévő értékrendet, hierarchiát. A fogvatartottak világában ugyanis kialakulnak különböző szokások, melyek nélkül egyes zárkák élete szinte elképzelhetetlen. Az első próbatételnek már az újonnan érkező fogvatartottnak is meg kell felelnie. A következőkben arról a szokásokról szeretnék írni, melyek középpontjában az új fogvatartott személye áll.

A rabtársak rögtön a büntetés letöltésének kezdetén "letesztelik" az újonnan érkezőt, hogy milyen a tűrőképessége, meddig lehet vele elmenni a "játékban", és ennek alapján veheti majd fel benti szerepét. Az újonnan érkező fogvatartott túl büszke ahhoz, hogy a fegyőr segítségét kérje. Ha nem elég erős vagy okos ahhoz, hogy megvédje magát az atrocitásoktól, kénytelen elviselni a rászabott szerepet. A fő feladat eldönteni azt, hogy az új fogvatartott majdan csicska legyen e vagy a rabtársadalom rendes tagjáihoz tartozzon. Ennek megállapítása érdekében a zárka lakói úgy fogadják társukat, hogy ledobnak elé egy törülközőt, és ha azt felveszi az újonnan érkező, csicska lesz belőle, olyan személy, aki mindenkit köteles kiszolgálni. Ezek után különböző "tréfákat" űzhetnek még a zárka régi lakói az újonnan érekezővel. A legnépszerűbb játék az ügyészeztetés Ez úgy zajlik, hogy választanak a zárkában egy bírót, aki vagy rangidős vagy valamivel kiérdemelte zárkatársaitól a vezető szerepet. Az új fogvatartottnak ennek a bírónak kell elmondani a bűnét, és azt, hogy hogyan került börtönbe. Mikor ez megtörtént a "bíró" többnyire felmenti az elítéltet, kijelenti, hogy nem találtatott bűnösnek. Ekkor az új fogvatrtottnak össze kell szednie a holmiját, és dörömbölnie kell a zárkaajtón a fegyőrnek, hogy menjen oda és engedje ki, mert ő nem bűnös. Az elmondottak alapján ekkor persze az őr nagyon dühös lesz. Durvább "játék" az, mikor az újonnan érkezővel vagy a nem kedvelt zárkatárssal csillagot rúgatnak. Ez úgy történik, hogy az illető fogvatartott lábujjai közé a zárkatársak papírdarabokat tesznek és azt meggyújtják. Ez természetesen a papír vastagságától függően nagy fájdalommal jár együtt. Szintén a durvább szokásokhoz tartozik, amit egy fogvatartott nő ír le. Lejegyzése szerint előfordul, hogy az újakat pokrócba tekerik és a zárka közepén megverik. Az újonnan érkezővel való "kitolás" másik módja még, hogy elküldik az őrhöz csíkos vagy kockás cérnáért vagy esetleg nívópálcáért a varrógéphez. A fegyőr természetesen ennek a játéknak sem örül.

Az új fogvatartottakkal űzött játékokon kívül létezik a büntetés-végrehajtási intézetekben egy kialakult hierarchia, szokásrend, amit mindenki kénytelen elfogadni. Ezen normák közé tartozik például az, hogy a köztudottan homoszexuális fogvatartott nem ehet a töbiekkel, hanem csak akkor, mikor ők már befejezték az étkezést. Ezen kívül kenyérért sem nyúlhat. A homoszexualitáshoz kötődő másik szokás még az, hogy amelyik intézetben emeletes ágyak vannak, ott homoszexuális fogvatartott nem aludhat alsó ágyon. Az emeletes ágyak a fogvatartottak elmondása alapján állandó gondot okoznak. Néhol még ma is a régi időkhöz hasonlóan harc folyik az ágyakért. Ugyanis mindenki az alsó ágyat szeretné birtokolni. Az, hogy valaki lenti ágyat mondhat magáénak, rangot ad neki. Alsó fekhelyhez hozzá lehet jutni pénzzel vagy erővel. Akinek több pénze vagy értéktárgya van megveheti magának az alsó ágyat. Valaki pedig erőszakkal veszi el a másiktól. Ez a szokás azonban ma már ritkábban fordul elő, de néhány helyen még mindig él. Az alsó ágyak népszerűsége a katonaságban is hasonlóan nagy. A börtönben étkezéssel kapcsolatos hagyománynak tekinthető, hogy valahol a konzervet úgy bontják fel a zárkában, ha nincsen konzervbontójuk, hogy addig dörzsölik a padlóhoz, amíg a teteje le nem válik. Ehhez azonban megfelelő zárkapadló szükséges, tehát nem minden zárkában lehetséges ennek a módszernek az alkalmazása.

A fogvatartottak körében előfordulnak öngyilkossági kísérletek. Ilyenkor a fogvatartott a börtönből való kikerülés érdekében, még akkor is ha az csak a börtönkórház, vállalja akár az esetleges halált is. Valamelyik fogvatartott tehát csak azért kísérel meg öngyilkosságot, hogy kikerüljön az intézetből, valaki viszont tényleg a halált szeretné választani a rabság helyett. Az öngyilkossági kísérleteknek az egyik legismertebb módja a póknyelésnek nevezett módszer. Ez a következőt jelenti: Acéldarabokat úgy drótoz össze az elítélt, hogy az egy pókra hasonlít, majd lenyelés előtt egy cérnával összehúzza annak "lábait". Lenyelés után a gyomorsav elmarja a cérnát, a "pók" pedig "szétugrik" a gyomorban, ami csak operációval távolítható el. Ezen kívül a fogvatartottak szoktak még zsilettpengét lenyelni, ami súlyos belső sérüléseket okozhat.

A börtönökben meglévő hierarchiához hozzá tartozik, hogy ki számít a fogvatartottak körében menőnek. A rabtársak szemében a megbüntetett rab presztízse nő. Hőssé válhat az, aki szembeszállt a fogvatartóival. Ezen kívül menő lehet még az a fogvatartott, aki szinte minden nap edz, és nagy erőfölénnyel rendelkezik társai felett. Ezzel szemben valamelyik intézetben viszont az a központi személy, aki társai közül kiemelkedik műveltségével, okosságával. Magának a menő szónak két értelme lehet. A menő az egyik esetben nem feltétlenül közkedvelt személy. Ilyenkor a menőre az jellemző, hogy gyengébb fogvatartott társaitól akár erővel is elveszi ételét, vagyonát. Ebben az esetben mindenképpen negatív képzettársítás kötődik a menő szóhoz. Lehet viszont a menő olyan személy, aki segíti társait, megvédi őket az erőfölényüket fitogtató fogvatartottaktól, esetleg képviseli társai érdekét a felügyeletnél. Az ilyen menő inkább a példakép szóval magyarázható.

A büntetés-végrehajtási intézetekben kettős hierarchiáról beszélhetünk. Adva van a dolgozók hivatalos, illetve a fogvatartottak nem hivatalos hierarchiája. A nem hivatalos hierarchia a véletlenen is múlik. Hiszen a véletlen szabja meg, hogy melyik fogvatartottat hová osztják be, milyen szűkebb környezetbe fog tartozni. Ahová beosztják nem léphet ki önszántából. Kialakul az az embercsoport, akiknek állandóan együtt kell lenni. Napi tevékenységeik a házirend szabályai alapján alakulnak. Ez által egységesül az intézeten belüli életmódjuk is. A börtön tehát közösség, ahol a közösségek mindig újra és újra alakulnak, illetve átalakulnak. Az érkezők beavattatnak mind a normákba, mind pedig a szókincsbe. Közös értékrend alakul ki, megjelennek az abszolút értékek, amelyeket tükrözik a büntetés-végrehajtási intézetekben meglévő szokások.

A tiltás sok minden iránt felfokozott vágyat ébreszt. Ezzel magyarázható az alkohol népszerűsége is. Készítése is jellemző az egyes zárt intézetekben, ami mintegy mellékjövedelmet is biztosít az illetőnek. Míg a katonaságban az ital a legnépszerűbb, a börtönben a cigaretta. A cigarettázás kellemes időtöltésnek bizonyul, ami azonban néha atrocitással is együtt jár. Ez a nem mindig elegendő cigarettamennyiség miatt következik be. Az egyes intézetekben szinte cigarettakereskedelemnek lehetünk tanúi. Hiszen mikor egyáltalán nincs egy fogvatartottnak cigarettája, akkor az szinte mindent megadna érte.

A fentiekben bemutatott szokásokra vonatkozik, hogy közülük néhány egyre kevésbé van jelen a börtönéletben. Ha elő is fordulnak a zárkák összetételétől függ, hogy mennyire tartják be őket. Vannak tehát olyan zárkák, ahol egyáltalán nem is ismerik a különböző játékokat, van azonban olyan zárka is, ahol aktívan élnek ezek a szokások, hagyományok.

Ahhoz, hogy valaki szlengszavak használatával éljen, egyfajta viselkedésmóddal és világszemlélettel is rendelkeznie kell. Akinek nagy mennyiségben birtokában van a szlengszavak tudása, valószínűleg életmódjában is kell, hogy eltérés legyen azok életmódjától, akik túlnyomó többségben a normatív nyelv használói. A szlenghasználók valószínűleg a világot erős érzelmi szűrőn keresztül látják. Ez azért valószínű, mert a legtöbb szlengszónak erős emocionális színezete van. Jellemző a lekicsinylő stílusárnyalat, illetve az erős kritikai szemlélet.

A börtönszleng használóira a fentiekben leírtak nagyon is jellemzőek. Hiszen ők azon szlenghasználók közé tartoznak, akiknek az életmódjuk a legnagyobb mértékben és a leglátványosabban eltér a hétköznapi emberek életmódjától. Harag van a legtöbbjükben a kinti világ lakói iránt, ami a zártságukból adódik, és amit bizonyos mértékben meg kell értenünk. E miatt működik tudatukban az erős érzelmi szűrő, a kritikai szemlélet.

A bizalmas kapcsolat kialakítása a legtöbbjükkel nehéz, mivel mindenkit, aki kintről jön, bizonyos fenntartással szemlélnek, helyzetükből adódóan nem bíznak senkiben. Az oldottabb hangulat elérésére különleges bánásmódra van szükségük. Ha úgy közeledünk feléjük, hogy pozitív kisugárzást érezzenek, nagyon közlékenynek és segítőkészeknek bizonyulnak. Nem szabad elítélően viselkedni velük, illetve olyan megjegyzéseket tenni, amiből esetleg ők ezt érezhetik, mert akkor rögtön eltűnne a kellemes légkör, és zárkózottá, passzívvá válnának. Éreztetni kell adatközlői fontosságukat a tudományos kutatás szempontjából, hiszen valóban nélkülük nem működne a börtönszleng gyűjtése. Ha mindezeket nem tévesztjük szem elől, akkor a kutatómunka mindenképpen eredményes lesz.