Húsvéti locsoló versek

Kelj föl párnáidról,
Szép ibolyavirág,
Nézz ki az ablakon,
Milyen szép a világ!
Megöntözlek szépen
Az ég harmatával,
Teljék a tarisznya
Szép piros tojással!

Itt a húsvét, eljött végre,
A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak,
Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom,
Locsolásért csók jár, három!

Van nekem egy locsolóm,
Nem kölni van benne.
Ha én azt itt elővenném,
Nagy sikoltás lenne!

Józsi vagyok, szép és laza.
Locsoljak vagy menjek haza?

Húsvét napján azt kívánom,
Legyen rúzsos a tojásom!
Pálinkás jó reggelt kivánok

Adjon isten minden jót
e háznak,
Főképp a dolgos szülők jól
nevelt lányának!
Elmondom én gyorsan
jövetelem célját:
Megöntözöm most a kendék
legszebb lányát.
Kívánok e háznak hát
mindenből eleget,
Főképp békességet,
egészséget és szeretetet!

Zöld erdőben jártam,
Két özikét láttam,
Az egyik kacsintott,
Kérem a forintot!

Az én kedves locsolómra
Két tojás van festve,
Akit vele meglocsolok,
Elmehet az GYES-re.

Sivatagban jár a teve,
Tele van a töke vele.
Nálam van a töke leve,
Meglocsolhatlak-e vele?

Ól sarkában disznó röfög,
meglocsollak, aztán mögyök.
Te vagy az, aki nekem maradt,
meglocsollak, dőljél hát hanyatt!

Kerékpárral érkeztem,
negyven métert fékeztem,
oszt szabad-e locsolni?

Kék az ibolya, kék az ég,
kék a tököm, mi köll még?

Egy csepp kölnit a leányok hegyibe,
Poharamba sok italt, de izibe!

Erdő mellett folyik el a kanális,
meglocsollak téged meg az anyád is!

Itt a húsvét,
eljöttem ismét
meglocsollak illatos ámbrával,
ide az áfás számlával!

Nem szoktam én mocskolódni,
eljöttem hát locsolkodni.
Kegyed szép kis virágszál,
piros tojást rámtukmál.
Ha pénze van, az is jó,
nem vagyok én Télapó...

Verset kéne mondani mostan,
persze rögtön, itt, és nyomban.
Legyen benne nyúl és tojás,
kölnivíz meg egyebek,
Hogy a versem hallgatói boldogok legyenek.
De ha már ezt felsoroltam,
A szót tovább minek nyújtsam,
Felteszem inkább a kérdést,
Szabad-e locsolni?

Jó étek a rizs,
jó játék a teke,
lespriccelhetlek-e ?

Futott a nyúl,
futott gyáván,
meglocsollak
el ne hervaggyá mán!

Ferrarival érkeztem,
k@rva nagyot fékeztem.
Okos vagyok, szép és laza,
Locsoljak, vagy húzzak haza?

Meglocsollak SMS-el,
nem fogok tökölni;
neked nem kell hajat mosni,
nekem nem kell kölni.