Néhány ünnepünk, népszokásunk

Advent az ünnepre való felkészülés meghitt időszaka.

Szent András napjához (november 30.) a legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét, és karácsonyig tart. VII. Gergely pápa a XI. században volt az, aki a karácsony előtti négy hetet jelölte meg adventnek. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti és mindig november 27. és december 3. közé esik. Így a karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart.

Advent a reménység időszaka. Reményekkel teli szívvel fordulunk az Úr felé és várjuk eljövetelét. Az időszak a csöndet, az elmélkedést, az imádságot, bűnbánatot és a Karácsonyra való készülődést foglalja magába.

Adventkor a keresztények nemcsak a Jézus születése előtti várakozásról emlékeznek meg, hanem további két jelentése is van az ünnepnek. Várjuk ugyanis az Úr eljövetelét a saját életünkben is: hogy keresztény életvitelünkkel minél közelebb kerüljünk Istenhez. Továbbá várjuk Jézus Krisztus második eljövetelét.

Adventkor a 19. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1839-ben egy német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 24 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.

A katolikus egyház három lila és egy rózsaszín gyertyával jelképezi az adventet. Örömvasárnap gyújtják meg a rózsaszín gyertyát. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, karácsony előtt.

Minden gyertya egy fogalmat jelent: Hit, remény, szeretet, öröm.

Advent idején szokás volt a szentcsalád-járás. A hívek minden nap más házhoz vittek egy a Szent Családot ábrázoló képet, és a képnél imákat mondtak. A népszokás arról a bibliai eseményről emlékezett meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érvén szállást kerestek maguknak.

Korábban szokás volt az adventi időszakban böjtöt tartani. Ekkor tiltották a zajos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötéseket. A böjtölés hagyománya azonban a 20. század közepén eltűnt.

Néhol még napjainkban is Napfelkelte előtt hajnali miséket tartanak, amelyeket "angyali misének", itt Tósokberénden RORÁTÉ-nak neveztek.

Honnan ered a RORÁTÉ elnevezés?

„RORÁTÉ COELI DE SUPER” latin szövegrészletből, aminek a jelentése: „Harmatozzatok egek onnan felülről!” Az angyali misén szokták énekelni a sok száz éves ádventi éneket is:

     "Oh, fényességes szép hajnal,
     Kit így köszöntött az angyal
     Üdvözlégy teljes malaszttal"

A gyermekek nagy örömére Az adventi naptár elterjedése 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett az ajándékok miatt. Az édesanya ezért kitalálta, hogy egy kemény papírlapot huszonnégy részre oszt és mindegyikre rátűz egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet közülük. Mikor a kisfiú felnőtt, nem felejtette el édesanyja meglepetését. Üzleti vállalkozásba kezdett. Olyan naptárt szerkesztett, amelyet napjainkban lehet kapni Európa szerte, így e szép hazánkban is.

Ezek voltak az advent legfontosabb szokásai röviden. A végén pedig elevenítsünk fel egy régi kedves éneket, amit még a negyvenes években Horváth István tanított és a mise végén zengő hangon szoktak énekelni, mindannyiunk örömére. Köszönettel tartozunk Angermayer Juditnak a lelkes odaadó munkájáért, amit többek között az egyházi énekek megörökítésében kifejt. Ennek az éneknek a kottáját is neki köszönhetjük. Végezetül áldott, békés ünnepeket kívánok minden jelenlévőnek és az egész falunak!

2010 ADVENT EMLÉKÉRE

TÓSOKBERÉND

Áldott legyen a perc a pillanat, Melyben Jézus eljövén közénk, Mert számkivetve jártuk útjainkat, És ma végre hozzánk költözék. Ne nézd a bűnnek százezernyi vétkét! Borongó lelkünk oly sötét vala, Te megszülettél s ezzel ránk köszöntött II: A megváltásnak fényes hajnala! :II
Milyen színűek az adventi gyertyák?

Csendesné Bosits Éva



Disznóvágás Tósokberénden

Magyarországon, így Tósokberénden is a disznóvágási szokások keveset változtak az évek múltával. Az esemény nagyon fontos volt a család életében, hiszen a gazda egész éves sertéshízlalási munkájának eredménye született meg a hideg idő beálltával. A disznók etetése, gondozása sok munkát és pénzt igényelt.

Október körül, már lehetett látni, hogy milyen hízót sikerült nevelni. A tapasztalt állattartók azt is meg tudták mondani, hogy zsíros, avagy húsos lesz a disznó. Ilyenkor már a súlyát is kezdték becsülgetni. Természetesen a saját hízóját mindenki nehezebbnek vélte, mint a szomszédét. Fogadásokat kötöttek, hogy melyik állat hány kiló lehet. Ha a mérlegelés elmaradt, volt egy egyszerű módszer a körülbelüli súly megállapítására. Ahány deka volt az egyik veséje a disznónak, beszorozva százzal megkapták az állat súlyát.

November elején már ki szokták tűzni az első disznóvágások időpontját. A faluban kevés böllér volt, ezért össze kellett hangolni a vágásokat. Sokat foglalkoztatott böllérek voltak: Farkas Gyula, Mesterházi Lajos, Kovács László, Schwarcz András, Kundermann Lajos és a mindenkori hentesek. A későbbiek során az ügyesebb, rátermettebb gazdák is megta­nulták a disznóvágás fortélyait, így családon belül, többen is képesek voltak a hentesi munka elvégzésére.

Általában András napja közelében lévő hétvégén, tehát advent első vasárnapja előtti szombaton kezdődtek a faluban a disznóvágások. A háziak napokkal előbb készültek a nagy eseményre. Az asszonyok esténként megpucolták, kiválogatták a rizst, kitakarították a kiskonyhát, ahol a munka nagy részét végezték. Lemosták a bontóasztalt. Lehozták a padlásról, elővették a kamrákból, spejzekből az ilyenkor használatos edényeket: a sózó-, bélpucoló teknőt, a melencét, üstöt, nagy vájlingot, krumplinyomót, vindőjt, hurkatöltőt és egyéb kisebb edényeket. Ezeket gyökérkefével jól átsikálták, tisztára mosták. Odakészítették a nélkülözhetetlen fehér vásznakat a hús és a kezek törléséhez. A férfiak előkészítették a rendfát, kaparót, orrkampót, hurokfogót, a különböző késeket, fenővasat, gondoskodtak az ól tisztaságáról és a szalma előkészítéséről a pörzsöléshez.

Az ölést megelőző napon az asszonyok megpucolták a fokhagymát és a vöröshagymát, majd a vöröshagyma nagyobb részét kockára vágták és lesütötték, hogy a vágás napján már ne kelljen vele bíbelődniük. A leveshez a sárgarépát és fehér répát is megtisztították, vízbe tették, hogy friss maradjon. A másnap reggeli kezdéshez pogácsát sütöttek. A vágáshoz a családon­ként megszokott állandó résztvevőket, már korábban meghívták.

Az ölés napján, hajnali öt órakor, már fent volt a család. A férfiak tűzet raktak kint a katlanban és a kiskonyhában. Feltették a vizet forralni. Az asszonyok a lakásban begyújtottak a sparheltbe és készítették a fahéjas, szegfűszeges, izabellás, lugosi forralt bort reggeli melegítőnek. Fél hétre gyülekeztek a férfiak a vágáshoz. A férfiak bátorítónak jó kis házi pálinkát kaptak, utána elővették az ölőkést és az eddig féltett, dédelgetett hízó sorsa megpecsételtetett.

A gazda kicsalta a jószágot az ólból egy kis vödörben lévő darával, kukoricával. Ekkor egy ügyes, fürge, jó erőben lévő férfi elkapta a hízó hátsó lábát a hurokfogóval, majd ketten leteperték a disznót. Az ideális az volt, ha hárman fogták le a disznót, de a nagyobb és a vérmesebb disznóhoz, több ember is kellett. Egy elől, egy hátul térdelt rá és jó erősen a földre szorították, úgy hogy a böllér a fejéhez hozzáférjen és az általa hozott ölő késsel egy határozott döféssel a tokája közelében elvágta az ütőerét. A vér egy részének felfogásához egy tapasztalt asszony vájlingot tartott a csurgás alá és szűrön keresztül, sóra csorgatta, állandóan kevergette, hogy ne aludjon meg, mivel az kellett a véres hurkához. A vér másik felét hagyta megaludni, mert abból készült a reggeli: kockákra felszelve hagymán borssal, majoránnával, kis sóval megsütötték.


Kovács László eszközei: kaparók, hurokfogó, orrkampó, kotró kés


A disznót, ezután fülénél, farkánál, lábánál fogva elhúzták a pörzsölés helyére. A lefogók megnyugodva, a jól végzett munka örömére még egy kis pálinkát és forralt bort fogyasztottak kis pogácsával, hogy meg ne ártson korán reggel és megbeszélték a lefogás körülményeit. Bizony előfordultak komikus történetek is a faluban. Volt, hogy a disznó kiszabadult a férfiak keze közül és az udvaron kergették jó darabig, míg az ólba terelve kezdhették elölről az akciót. Máskor meg az ölést követően hamar otthagyták és a disznó utolsó leheletéig még ténfergett az udvaron. A szomszédok is mindig füleltek, hogy meddig sír a disznó, mert, ha sokáig szenvedett, az nem vetett jó fényt a böllérre sem a gazdára.

Mire pörzsölni kezdték az állatot, már kivilágosodott. A pörzsölés nagyon fontos része volt az egész napos munkának. Szép pirosra, feketére és jó keményre kellett a bőrét átmelegíteni, amit egy tapasztalt emberre bíztak, mivel túl sem lehetett pörzsölni, mert átégett a bőre, és folyni kezdett a zsírja. Viszont a bőrnek melegnek kellett lenni, hogy a kaparóval könnyedén el lehessen a szőrt távolítani. A kényes helyeken, ahol a bőr gyenge volt, nagyon vigyázni kellett, hogy túl ne hevüljön, fel ne hólyagosodjon. Ha véletlenül előfordult, akkor gyorsan lehűtötték hóval. A lábaknál, pedig erősebb lánggal kellett dolgozni, hogy a körmét le lehessen húzni. Ezeket meleg gyűszű gyanánt a gyerekeknek adták oda, akik az ujjukra húzták.

A pörzsölés végeztével farácsra húzták a disznót, ezen, az addigra az üstben zubogó forró vízzel, gyökérkefével tisztára mosták. A legkényesebb a köröm környékének tisztítása volt. Ez nagyon lényeges része volt a mosásnak, mivel a lábain járt-kelt a disznó az ólban, ha nem sikerült tisztára lemosni, akkor érezni lehetett a későbbiekben az ételek ízén is – például a kocsonyában – ami nem jó fényt vetett a ház asszonyára. A végén késsel lehúzták a felesleget a disznó bőréről és jöhetett a rendfa felállítása.

Voltak, akik bontószéken (cserényen) bontották a disznót, de a Kovács Laci bácsi szerint a rendfán, mindig tisztább munkát lehetett végezni. Elsőként a disznó hátsó felénél bevágták a bőrt, hogy ne spontán repedjen. Utána a lábánál az erős inak mentén felhasították a felakasztáshoz. Az állatot a hátára fordították aztán a két hátsó lábával a rendfára feszítették. A két oldalra a tartó lábakat ráhúzták a bevasalt rendfára, amiknek a végén jó erős vasszeg volt elhelyezve, hogy a talajba biztonságosan beleálljon. Az asszonyok feladata volt mindig, hogy a lábukkal megakadályozzák az elcsúszást, miközben a férfiak felemelték rendfát, és az ellendarabját a másik oldalára beakasztották. Ezután hideg vízzel leöntötték az állatot, késsel lehúzták még az esetleges szennyeződést és kezdődhetett a böllér szakmunkája.


Bosits András és László Tóni a hentes Bécsi Jánoséknál a rendfa előtt.


Először a két hátsó láb között végigvágta a disznó hasát. Ezután, bárddal elvágta a közte lévő csontot, hogy minél könnyebben hozzáférjen a bél eltávolításához. Kiszabadította a disznó végbelét, madzaggal elkötötte a bél végét, hogy ne folyjon ki belőle a bélsár. Utána elkezdte lefejteni a vékony és vastagbelet, a gyomrával és a májjal együtt. Ekkorra az asszo­nyok vitték a bélpucoló teknőt és a disznóból kiemelve belehelyezték ezeket a belsőségeket. Bevitték a kiskonyhába, ahol addigra már a ház ura jó meleget teremtett. A lépet eltávolí­tották, félretették az állatoknak. A májat kiemelték, az epét óvatosan lefejtették róla, és már lehetett is bevinni a konyhába és készíthették belőle az ebéd egyik fogását a dinsztelt májat.

Ezután kezdődhetett a belek egymástól való elválasztása. Aprólékos, nehéz munka volt ez, mivel vigyázni kellett, nehogy belevágjanak a bélbe. A bélzsírt, és az áttetsző hálós részeket hideg vízzel töltött vödörbe tették. Ezután egy vödör meleg vízzel, fém bögrével kivitték a trágya­dombhoz a teknőben lévő belet és tartalmát a méretre vágás után kieregették, a beleöntözött vízzel tisztára mosták. A „feleségét” és a gyomrot is kiöblögették. Ezután következett a bél kotrása, ami mindig meleg vízben történt, és a felfújásokkal együtt eltartott másfél óra hosszat is. Egy idősebb tapasztalt asszony pedig lefejtette a gyomrot, bevarrta az egyik végét és megmosta hagymás meleg vízben a „feleségét,” a kis gömböcnek valót is. Fontos volt a hagymát beletenni, hogy a kellemetlen szagokat közömbösítse.

Közben a férfiak is serénykedtek. A tüdőt, szívet, a nyelvvel együtt kivették a disznóból és a bélzsír mellé tették, hogy a vér ázzon ki belőle, mielőtt az abálóba került. A böllér a gerince mellett kettévágta a disznót. Ilyenkor tréfálkozni szoktak vele, hogy csak arra ügyeljen, hogy a két fül ne egy oldalra kerüljön! Lekanyarította a két fél fejet, amiről a két fület levágta, az a sózóba került. A fejet pedig az abalébe tették. Majd kikerekítette a két lapockát, a bordát a szalonnákkal, és végül a két hátsó combot. Ekkor a rendfáról bekerültek a disznó darabjai a házba, és már csak a benti munkák voltak hátra, amit a férfiak felosztottak egymás között. A gazda pedig lebontotta a rendfát, így az utcáról benézve kilenc-tíz óra körül már semmi jel nem utalt arra, hogy ebben a házban reggel disznóölés történt.

Ezalatt, a ház asszonya elkészítette a sült vért a finom májat és friss héjában sült krumplival, savanyúsággal tálalta. A további munkák előtt a férfiak jóízűen ettek, egy jó pohár bor mellett. A belet pucoló nők mindig, csak a munkájuk végeztével ettek. Amíg a férfiak kis pihenőn voltak, addig ők ügyeltek a melegre, és arra, hogy a katlanban forrjon a víz, hisz az abálandó nyesedékeket ott főzték a disznósajthoz és a hurkához.

A finomságokkal eltelve a jóllakott férfiak folytatták a munkát. A böllér a húsok, sonkák, szalonnák kialakítását végezte, lehúzta a zsírszalonnáról a bőrt, a háj szebb részét félre tette a hájas tésztához a többi mehetett a zsírszalonnához. A böllér segítői pedig a hozzáértésüktől függően válogatták a nagyobb húsdarabokat, kolbászhúst, csontot, füstölni valót, abálandó nyesedékeket, illetve tisztították a bőrős részeken maradt apróbb szennyeződéseket.

Közben a ház asszonya, már ott toporgott, hogy adják neki a húslevesnek valót, és a sütni való húsokat, mert neki gondoskodni kell a disznótoros estebédről is. Addigra a béltisztítók is végeztek, így ők is neki láthattak az evésnek. (Ez alatt az üst megtelt a belevalókkal és abálódott.)

A férfiak külön válogatták a kolbászhoz valót, felszelték a zsírszalonnát és a sózó teknő is megtelt füstölni valókkal. A ház ura elvégezte az alapos elősózást. A sonkának, szalonnának, csülöknek, körömnek és az apróbb húsoknak, bőrkének a füstölése jó alapos, őt hétig is eltartott páclében történt állandó tartósítás után történt meg.

Ahol két katlan állt rendelkezésre, ott a zsírt is elkezdték kisütni, ami nagy odafigyelést, állandó kevergetést igényelt. Kellő időben kis tejet öntöttek bele, hogy szép színe legyen a töpörtyűnek, és amikor a kevergetés közben roszogott, akkor még kicsit a tűz felett hagyták, majd leemelték, kosárba tették az üstöt és a töpörtyűt krumplinyomóval kicsit a zsírjától kinyomták, majd a folyékony zsír tiszta részét a vindőjbe öntötték. A törkölyt másik edénybe tették, mivel annak a leülepedett sürejéből a későbbiekben töpörtyűs pogácsát sütöttek.

Miközben a zsírt sütötték, a kolbászhúst ledarálták, fűszerezték ízlés szerint, összekeverték, és a napjainkban már nem használatos kézi töltővel megtöltötték, ami nem kis hasizmot és erőt igényelt. A kolbászokra madzagot kötöttek, hogy az egér ne rágja meg a füstön és rudakra helyezve felakasztották a füstölőben. Egy napot hagyták szikkadni majd az előző évben beszerzett keményfa fűrészporral (cser, tölgy, bükk, akác) alágyújtottak és szép pirosra füstölték.

Közben megfőttek az abálóban a húsok. A levét leszűrték. Félretették, mivel a hurkához a rizst abban főzték meg. A megfőtt nyesedékeket szétválogatták. A nemesebb darabokat (szív, nyelv, fejhús, bőrke) leszelték, vájlingba rakták, fűszerezték és a gyomrot, a „feleségét”, „Kati könyökét” megtöltötték vele és összevarrták a nyílásokat. Így a disznósajt előkészült a főzéshez.

A zsírosabb főtt részeket és a tüdőnek a levesbe nem való részét ledarálták, az addigra megfőtt rizshez hozzátették, fűszerezték és a vért hozzáöntötték. Jól összekeverték és elkezdték tölteni a hurkát, amihez több ember kellett, mivel a végeket jó erősen össze kellett kötni, hogy a kifőzéskor ne csússzon szét.

A katlanban a felforrt víz alatt takaréklángon fűtöttek. A disznósajtot egy rúdra erősítették és a vízbe lógatva főzték, addig, amíg fel nem jött az üst tetejére. Közben óvatosan a hurkát is kifőzték. Vigyázni kellett, nehogy kirepedjen főzés közben vagy a kiszedéskor. A gömböcöt a kivétele után tűvel megszurkálták, hogy a zsíros lé kifolyjon belőle és nehezéket raktak rá, így alakult ki a formája, néhol ezért préshurkának is nevezték a disznósajtot. A kolbásszal együtt kis füstölést is kapott.

Közben az asszonyok alaposan elmosogatták a használt edényeket, eszközöket. Felmosták a kiskonyhát. A ház asszonya kóstolókat is odakészítette, hisz nemcsak a segítőknek, rokonoknak, hanem a szomszédoknak is szokás volt kóstolót vinni, így szinte a családok egész télen ehettek friss disznóságokat.

Bent a nagy konyhában a nagyobbacska lányok megterítettek a disznótoros estebédhez. Orjalevest tálaltak, aminél finomabbat egész évben nem lehetett kanalazni. Utána, pecsenye, hurka, kolbász következett, savanyúsággal és kenyérrel. Köretet nem adtak hozzá, hogy mindenki érezze a friss ízeket. Ilyenkor aztán megállapították az ízesítés helyességét, megbeszélték a nap eseményeit, és jóllakottan egy-két pohár bort is elfogyasztottak, még az asszonyok is módjával. Számtalanszor nótaszóval ért véget az egész napos munka.


Ajka, 2011. március 22.
Csendesné, Bosits Ilona Éva


Tisztelet és köszönet minden TÓSOKBERÉNDINEK, akik átadták tapasztalatukat, tudásukat évtizedeken keresztül a fiatalabb generációknak!



Karácsony ünnepe

Karácsony a keresztények legfontosabb ünnepe, Jézus születésének az ünnepe. A betlehemi történet a Bibliában található, az Új Testamentum két könyvében,a Máté és Lukács evangéliumaiban.

A karácsony története

Majdnem kétezer évvel ezelőtt élt Izrael egyik kis városában, a galileai Názáretben, egy leány, Mária. Egy éjjel megjelent előtte Gábor arkangyal és bejelentette neki, hogy tervei vannak Istennek a Mária számára, ő lesz majd Isten Fiának az édesanyja. Mária megijedt, de az angyal megnyugtatta, hogy igaz, amit mond, és úgy helyes.

Nemsokára férjhez ment Mária Józsefhez, és, amikor a király bejelentette, hogy vissza kell menni arra a helyre ahol születtek, mert népszámlálás lesz, együtt mentek a Jeruzsálemhez közeli Betlehembe. Amikor megérkeztek késő este Betlehembe, Mária érezte, hogy eljött az ideje, hogy megszülessen a bébi, de már nem volt hely a számukra sehol. Végülis sikerült behúzódniuk egy istállóba és ott született meg a kis Jézus. Bölcső nem volt, helyette a jászolba fektették az újszülöttet.

Egy közeli mezőn pásztorok legeltették a juhaikat és egy angyal jelent meg előttük mondván, hogy egy közeli istállóban megszületett az Isten Fia. Amikor a pásztorok ott találták a bébit a szüleivel, tudták, hogy az angyal igazat mondott.

Három bölcs is tudta, hogy itt az ideje a Messiás megszületésének, és amikor látták a csillagot a betlehemi istálló fölött, tudták, hogy az a jele annak, hogy ott is fogják megtalálni. Amint ott látták a kis Jézust Máriával és Józseffel, térdre borultak előttük és ajándékokkal halmozták el őket.

Ki mikor ünnepli a karácsonyt?

Különféle keresztény egyházak különböző dátumokon ünneplik:

  • a katolikusok és a reformátusok december 25-én,
  • a görög keleti ortodox, a sziriai és az etióp egyházak január 6-ikán,
  • az örmények pedig január 18-ikán.

Hogyan ünnepelik a karácsonyt világszerte?

Bizony, ahány ország, annyi szokás! De általában mindenhol december 25-ikén kezdődik karácsony és január 6-ikán végződik, amikor a hagyományok szerint a bölcsek érkeztek. Bár vannak olyan keresztény vallások is, ahol január 6-ika a karácsony. (Lásd fentebb) A karácsonyt megelőző hónap, az Ádvent, szintén fontossággal bír, ez az ideje a Megváltóra való várakozásnak. S az Ádventen belül bizonyos napok különböző országokban nagyobb fontosságot kaptak, mint pl. a svéd Szent Lucsia nap, Európában pedig a Mikulás. Ez alatt az idő alatt világszerte sok a parti, finomságokat esznek az emberek és tradicionális karácsonyi énekeket énekelnek. Egyre elterjedtebb az a szokás is, hogy egy örökzöld fát bevisznek a házba és kidíszítik csillogó diszekkel, édességekkel és igazi, vagy elektromos gyertyácskákkal - bár ez még a déli országokban ritka.

Karácsony este Európában mindenki korán hazamegy, naplemente után "megjön az angyal", ünnepi vacsora van és kibontják az ajándékokat. Sokan később elmennek az éjféli misére, vagy másnap reggel a templomba, hogy megünnepeljék Jézus születése napját. Az angolul beszélő országokban a gyerekek korán lefeküsznek, és az éjjel folyamán egy idős, pocakos bácsi, a Santa Claus körbejárja a világot egy repülő szánkóval, amit 12 rénszarvas húz. Ő aztán lemászik a kéményen és ott hagyja az ajándékokat a már egy hónappal azelőtt felállított karácsonyfa alatt. A gyerekeknek mindig sikerül jó korán felkelni és kiabálva rohannak be a szüleik szobájába, mutogatva nekik, mit hozott a Santa Claus. Ez a szokás ma már erősen terjed a nem keresztény országokban is, mint Kína és India, - most már oda is megy a Santa Claus!


Húsvét

Locsoló versek

Segítség locsolóknak...

Kelj föl párnáidról,
Szép ibolyavirág,
Nézz ki az ablakon,
Milyen szép a világ!
Megöntözlek szépen
Az ég harmatával,
Teljék a tarisznya
Szép piros tojással!

Itt a húsvét, eljött végre,
A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak,
Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom,
Locsolásért csók jár, három!

Van nekem egy locsolóm,
Nem kölni van benne.
Ha én azt itt elővenném,
Nagy sikoltás lenne!

Józsi vagyok, szép és laza.
Locsoljak vagy menjek haza?

Húsvét napján azt kívánom,
Legyen rúzsos a tojásom!
Pálinkás jó reggelt kivánok

Adjon isten minden jót
e háznak,
Főképp a dolgos szülők jól
nevelt lányának!
Elmondom én gyorsan
jövetelem célját:
Megöntözöm most a kendék
legszebb lányát.
Kívánok e háznak hát
mindenből eleget,
Főképp békességet,
egészséget és szeretetet!

Zöld erdőben jártam,
Két özikét láttam,
Az egyik kacsintott,
Kérem a forintot!

Az én kedves locsolómra
Két tojás van festve,
Akit vele meglocsolok,
Elmehet az GYES-re.

Sivatagban jár a teve,
Tele van a töke vele.
Nálam van a töke leve,
Meglocsolhatlak-e vele?

Ól sarkában disznó röfög,
meglocsollak, aztán mögyök.
Te vagy az, aki nekem maradt,
meglocsollak, dőljél hát hanyatt!

Kerékpárral érkeztem,
negyven métert fékeztem,
oszt szabad-e locsolni?

Kék az ibolya, kék az ég,
kék a tököm, mi köll még?

Egy csepp kölnit a leányok hegyibe,
Poharamba sok italt, de izibe!

Erdő mellett folyik el a kanális,
meglocsollak téged meg az anyád is!

Itt a húsvét,
eljöttem ismét
meglocsollak illatos ámbrával,
ide az áfás számlával!

Nem szoktam én mocskolódni,
eljöttem hát locsolkodni.
Kegyed szép kis virágszál,
piros tojást rámtukmál.
Ha pénze van, az is jó,
nem vagyok én Télapó...

Verset kéne mondani mostan,
persze rögtön, itt, és nyomban.
Legyen benne nyúl és tojás,
kölnivíz meg egyebek,
Hogy a versem hallgatói boldogok legyenek.
De ha már ezt felsoroltam,
A szót tovább minek nyújtsam,
Felteszem inkább a kérdést,
Szabad-e locsolni?

Jó étek a rizs,
jó játék a teke,
lespriccelhetlek-e ?

Futott a nyúl,
futott gyáván,
meglocsollak
el ne hervaggyá mán!

Ferrarival érkeztem,
k@rva nagyot fékeztem.
Okos vagyok, szép és laza,
Locsoljak, vagy húzzak haza?

Meglocsollak SMS-el,
nem fogok tökölni;
neked nem kell hajat mosni,
nekem nem kell kölni.


Lucázás

Karácsony előtti népszokások

"Lassan készül, mint Luca széke!"

A karácsonyi ünnepkör egyik érdekes napja december 13-a, vagyis Luca nap. De mi is ennek a részben keresztény, részben egyedinek tekinthető magyar szokásnak a története?

Elsőként a keresztény emléket elevenítsük fel. Szent Lucia, akinek alakját köszöntik ezen a napon, a legendák szerint Kr.u. a III. és IV. század fordulóján élt Szicília szigetén, Siracusában. Nemesi család tagja volt, fiatal lány, aki egy alkalommal elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, hogy a szent közbenjárását kérjék a gyógyulás érdekében. Itt álmában megjelent neki a szent, és hívta az égiek seregébe. Mikor felébredt, Lucia kérte meggyógyult édesanyját, ne adják férjhez, mert ő immár örökre Jézus Krisztus jegyesének tekinti magát. Ebbe az elhagyott vőlegénye nem tudott belenyugodni, s ezért feljelentette a lányt keresztény hite miatt Pascasius fejedelemnél. A fejedelem mindent megkísérelt, hogy Luciát a pogány bálványok előtti áldozat bemutatására kényszerítse, de hiába. Ekkor megpróbálta elvitetni a bordélyházba, hogy ártatlanságában megszégyenítse, de Isten segítségével nem sikerült - még ötven igavonó barommal sem - elvonszolni a szüzet. A fejedelem ezután kiadta a parancsot: olajjal és szurokkal öntsék le és égessék el! Ám a tűz sem fogott Lucián. Végül rabtartói elvágták a torkát, de addig nem halt meg, míg imádságát be nem fejezte ...

Lucia a legenda szerint Jézus menyasszonya volt, ezért házasságszerző szentnek tartották. A hagyomány szerint Lucia neve napján meggyfaágat vágtak, vízbe tették, s ha kizöldült, a lány a következő évben férjhez ment ...

A keresztény vallásban tisztelt szent, Lucia mellett élt magyar hazánkban egy ártó, rontó nőalak, még az ősi hiedelemvilágból származó boszorkány, az úgynevezett is. Emiatt korábban ritkán adták e nevet a lánygyermekeknek, mióta azonban ez az archaikus hagyomány háttérbe szorult, gyakoribbak lettek nálunk is a Lucák. A Lucia - magyarul Luca - név a lux, azaz a "fényesség" szóból származik. A fénnyel való kapcsolata miatt már a középkorban a szemfájósok védőszentjének is tekintették. Maga Dante is megemlékezik erről az Isteni Színjátékban. Az egyház is bizonyára azért választotta ünnepének december 13-át, mert a 16. századi Gergely-naptár életbelépése előtt ez volt az év legrövidebb napja, a téli napfordulatnak, a világosság születésének kezdete. Így magyarázható, hogy a magyar népi képzelet szerint is december hó folyamán e naphoz kötődik a legtöbb varázslás, népi babona. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be. De régen a téli napfordulót a napistenek születésének időpontjaként tisztelték, sőt e napot három és fél évszázaddal Jézus születése után is megünnepelték.)

Varázslások, babonák, Luca széke

Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az úgynevezett Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Ebből a jövő évi termésre következtettek. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, egyben Jézust jelképezte.

Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.

Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán "kotyolni" vagy "palázolni" indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. "Kity-koty-kity-koty" volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés.

A fiatalok ezen az ünnepen, sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a Lucázást, aminek során a termékenységvarázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak. Szokás volt az is, hogy az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.

"Boszorkánykereső"

A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása. Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből készült forma volt az alakja, amit állítólag már a kelták varázsló papjai, és a druidák is ismertek. Készítője Luca napjától kezdve, mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak Karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: "Lassan készül, mint Luca széke!" A hagyomány szerint a széket többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából. Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait ...

Szoboszlai Endre
2005. december 01.


Mikulás

Racionális mese a Mikulásról és a rénszarvasról

  1. Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni, de több mint 300.000 olyan élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár, bár ezek nagy része ízeltlábú vagy baktérium, nem zárhatjuk ki azt, hogy a Mikulás mégis repülő rénszarvason közeledik.
  2. A földön 2 milliárd (2.000.000.000) 18 éven aluli gyerek van. De minthogy a Mikulás nem törődik a hindu, zsidó, buddhista vagy mohamedán gyerekekkel, így a munka a 15%-ára csökken (378 millió). Háztartásonként 3,5 gyerekkel számolva ez 91,8 millió otthont jelent. Fel kell tételeznük, hogy mindenhol akad legalább egy rendes gyerek.
  3. A Mikulásnak, - hála a különböző időzónáknak és a föld forgásának - (24 helyett) 31 óra áll rendelkezésére az ajándékok kihordására (ha feltételezzük hogy keletről nyugatra halad, ami logikusnak tűnik). Ebből az következik hogy 822,6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy 0,001 másodperce van minden egyes háznál, hogy lepakoljon, beugorjon a kéményen, megtöltse a zoknikat, a többi ajándékot szétszórja a fa alatt, visszamásszon a kéményen keresztül és felpattanjon a szánra. Ha feltételezzük hogy szóban forgó 91,8 millió otthon egyenletesen helyezkedik el a föld felszínén (ami persze nem így van), akkor két ház között a távolság 1,2 km. A teljes út pedig 117 millió (117 000 000) km, nem számolva azokat a kitérőket, amiket még a Mikulásnak is meg kell ejtenie.
  4. Ez azt jelenti, hogy a Mikulás szánja mintegy 1000 km/s (1000 kilométer per másodperc) sebességgel halad, a hangsebességnél 3000-szer gyorsabban. (Egy hagyományos rénszarvas kb. 25 km-t tesz meg egy óra alatt, ha nagyon siet.)
  5. A szán rakománya egy újabb érdekes kérdés. Feltéve, hogy minden gyerek egy kb. 1 kilogrammos ajándékot kap (ami röhejesen kevés), akkor a Télapó szánja mintegy 321.300 kg-ot nyom. Nem számítva a Télapót (aki ha tényleg minden otthonban eszik egy kis édességet, mondjuk 2 szaloncukrot, akkor az út végére pontosan 2.943.000 kg-ot hízik, de ettől az apróságtól most eltekintünk). Egy hagyományos rénszarvas max. 150 kg-ot képes elhúzni a földön. Még ha feltételezzük, hogy a repülő rénszarvas (lásd: első pont) tízszer ennyit képes elhúzni, akkor is minimum 214.200 kell ahhoz, hogy az egész szánt (Télapó nélkül) elhúzza. Ez a sok szarvas 353.430 tonnára növeli az egész pereputty súlyát. Csak összehasonlításképp jegyzem meg, hogy ez négyszer olyan nehéz, mint az Enterprise nukleáris meghajtású anyahajó.
  6. Ha ez a 353.430 tonna súlyú szán 1000 km/s-os sebességgel közeledik, akkor nagy légellenállásba ütközik. A légellenállás felhevíti a rénszarvasokat. A két vezér rénszarvas másodpercenként 143.000.000.000 000 (143 trillió) Joule energiát nyel el. Elhanyagolható idő alatt égnek el, (eközben 234.000.000.000 decibel erejű robbanás hallatszik) kigyújtva maguk mögött a többi rénszarvast. Az egész szán (a rénszarvasokkal együtt) 4,26 ezredmásodperc alatt ég el. A télapót, akire eközben 297.500 N centrifugális erő hat, 120 kg-os Télapó esetén (ami nagyon kevés) 8.207.123 kg-os erő préseli a szán háttámlájához.

Én azért hiszek még a Mikulásban. :)