Gőzmalmok

Jászberény első gőzmalma
(építette Ferenczy János, 1873)

A malomipar technológiai megújulását a gőzgép elterjedése indította el. Magyarországon az első, folyamatosan működő gőzmalom az 1839-ben alapított pesti József-hengermalom volt. A negyvenes években épült fel a debreceni István-malom, amely 1848-ban kezdett őrölni. Pesten és a nagyobb vidéki városokban az 1850-1860-as években sorra épültek gőzmalmok. Az első időkben az irigy, kenyerüket féltő vízimolnárok és szélmolnárok több gőzmalmot fölgyújtottak - a -géprombolás- ismert tünete ez -, de a leégett malmokat a tulajdonosok rövid időn belül újjáépítették. A korszerű őrlési technika térhódítását nem lehetett megállítani. Marx említi a párhuzamot: ahogy a feudalizmus őrlőszerkezete a szélmalom volt, úgy a kapitalizmusé a gőzmalom lett (idézi Makkai 1958a).

A csornai Frankl-féle gőzmalom (1898)

Mivel a gőzmalom üzemeltetése szenet igényelt, elterjedése összefüggött a vasútvonalak kiépítésével, ami a szén nagy mennyiségű szállítását lehetővé tette. Erdélyben, a Felvidéken és másutt ezért is kezdődött később a gőzmalmok építése. Az alföldi mezővárosok többségében és a nagyobb községekben az 1870-1880-as években jelent meg a gőzmalom. A nép tüzes malomnak nevezte (Lambrecht 1915: 41), ahogy a szén tüzelésű, gőz hajtású cséplőgépeknek is a tüzesgép nevet adta. Térhódítására jellemző, hogy míg 1863-ban 147, három évtizeddel később (1894-ben) már 1723 őrölt az országban. Legtöbb gőzmalom a Tiszántúlon, a Duna-Tisza közén és a Tisza-Maros szögében - az ország nagy gabonatermelő övezeteiben - működött.

1862-ben a londoni kiállítás zsűrije a magyar lisztet a világon a legjobb minőségűnek ítélte, ezért a pesti hengermalom nulláslisztjét valamennyi finomlisztnél drágábban megfizették (Malomipar 1894. 8). De a pesti műmalmok világhírű lisztje mellett versenyképesek voltak a német és francia piacon azok a kővel őrlő, francia őrlési rendszert követő gőzmalmok is, amelyek - csak - négyfajta lisztet állítottak elő. A magyar liszt nemzetközi hírét a búza kiváló minősége, sikértartalma alapozta meg, de hozzájárult a műmalmok fejlett technológiája, az ún. magasőrlés alkalmazása és molnárainak képzettsége is. Erre jellemző, hogy a magas- vagy műőrlést külföldön egy időben magyar őrlésnek is nevezték. A magasőrlést - vagy darára őrlést - egyébként {199.}még vízimolnáraink kezdték alkalmazni a 19. század első felében. Ám a fejlett őrlési technológia a liszteladással foglalkozó nagymalmokat jellemezte.

A csornai Király gőzmalom (1906)

A magyarországi gőzmalmok többsége a 19. század második felében ún. simaőrlést és félműőrlést végzett. A simaőrlés azt jelenti, hogy tulajdonképpen parasztra őröltek (mint a hagyományos malomtípusok), s legfeljebb a korpát választották külön a liszttől. Míg a magasőrlés kétféle finomságú őrlemény kiőrlését tette lehetővé, a félműőrléssel általában négyféle őrleményt: finomlisztet, kenyérlisztet, darát (grízt) és korpát állítottak elő. Ez az őrlési technika megfelelt a hazai szükségleteknek.

Az 1850-es években Ganz Ábrahám már gyártott őrlőhengereket, melyeket gőz- és vízimalmokban is alkalmaztak, de az őrlés és az osztályozás gépesítését igazán Mechwart András találmánya, a hengerszék tökéletesítette. 1876-tól gőzmalmainkban a hengerszék gyors ütemben tért hódított, és alig két évtized múlva a hazai gőzmalmoknak közel fele, 1906-ban 72%-a alkalmazott több-kevesebb darabot. Az új technológia azonban nem szorította ki teljesen, csak szűkebb térre korlátozta a régit: 1894-ben 3 hengermalom kivételével (!) valamennyi gőzmalom használt malomkövet, a legtöbb 2-3 kőjáratot. Ezt a lakosság élelmezési igényeinek ellátása és az árpa-, kukoricadarálás tette szükségessé.

A békéscsabai Kovács malom (most ipari műemlék)

A gőzmalmok ugyanis - néhány tucat, kivitelre őrlő nagymalmot leszámítva - elsősorban vámőrlést végeztek. A termelők nem változtattak őrlési szokásaikon: a saját gabonájukból őrölt lisztet akarták megkapni a gőzmalomban is, ahol a vám mértéke 10-15% között változott. Kiss Lajos szerint Hódmezővásárhelyen a gőzmalom-tulajdonosok 1885-től tartottak malmoskocsist, aki az őrölnivalót összeszedte és az őrleményt a malomból hazaszállította (Kiss L. 1981a: 138). A csúvározás széles körben elterjedt.

Parasztságunk a vámőrlésre csökkenő mértékben és tájanként más-más arányban, de egészen a kisparaszti gazdálkodás megszűntéig igényt tartott. Ezt az igényét sok gőzmalom kielégítette, például a csongrádi nagymalom egészen 1968-ig (Dudás-Szűcs 1985: 72).

A gőzmalom a molnártól műszaki tudást, malomgépészeti ismereteket, tehát másfajta fölkészültséget is igényelt, mint a hagyományos malomtípusok. Kezdetben gyakori, hogy vízi- és szélmolnárok, ácsok gyermekeiből lesznek a gőzmalmok alkalmazottai, majd pedig olyan szegényparasztok, törpebirtokosok közül kerülnek ki, akik helyzetükből kiemelkedni törekszenek. A gőzmalmi molnárság ugyanis megbecsült foglalkozás, a falu, a mezőváros régóta elismert szakmáihoz, a kovács-, bognármesterséghez hasonló tekintélyt biztosított.