Villányi Szaniszló (Berénd, 1847. – Bakonybél, 1898.) bencés tanár, apát, helytörténész
Édesapja, Vanicsek Vince a falu r.katolikus kántortanítója, az 1849-es kolerajárványban meghalt. Az árva fiú az elemi iskola elvégzése után előbb Székesfehérváron, később Pannonhalmán tanult, itt 1863 szept. 8-án belépett a Szent Benedek szerzetes rendbe.
1868-ban családi nevét Villányira magyarosította.
1870-ben szentelték áldozópappá. Még ugyanebben az évben a budapesti egyetemen tanári oklevelet szerzett. Ezután tizenkét évig a győri gimnázium tanára. 1882-18894 között az esztergomi gimnázium igazgatója. 1884-től egyúttal a rendház főnöke és házgondnok is volt. 1894-től - korai haláláig - bakonybéli apát.
Villányi Szaniszló Béla egyike volt kora kiváló történetíróinak. Műveit alapos kutatás, biztos ismeretek alapján írta. Tagja volt a Magyar Történelmi Társulat választmányának és más szervezeteknek.
A pannonhalmi Szent Benedek-rend történetének 1–3. kötetében néhány fejezetet az ő kéziratos hagyatékából adták ki. A Magyarország vármegyéi és városai sorozat Vasvármegye c. kötetében a dömölki apátság történetéről írt összefoglalást.
Fő művei: Néhány lap Esztergom város és megye múltjából (Esztergom, 1891); Három évtized (1684 – 1714) Esztergom megye és város múltjából (Esztergom, 1892).
Irodalom: Sörös Pongrác: V. Sz. B. (A pannonhalmi Szent Benedek-rend története, Bp., 1916); Vértes Zoárd: V. Sz. B. (Az esztergomi bencés gimn. ért.-je, 1940 – 41.)
Villányi Szaniszló gyászjelentése