A múlt

Programozható zsebszámológépek kora (1980-)

Nem erősségem az évszámok fejben tartása (bár a történelmet még ma is szeretem), de talán 1979-80 körül történt. A feleségem a 300-as szakmunkásképzőből hazahozott egy zsebszámológépet, amelyet nem nagyon tudtak használni. Kölcsönkértem az angol dokumentációját is, s kiderült, hogy ez egy különleges logikájú gép ("fordított lengyel logika" a neve a szakirodalomban). Pár órás ismerkedés után feltűnt egy, az addigi zsebszámológépeken még soha nem látott billentyű: LRN, "LeaRN", azaz a gép tanítható. Kicsit bugyuta, de tanítható. Képes volt megtanulni a lenyomott billentyűk sorrendjét, és valamilyen másik billentyű hatására ezt képes volt automatikusan végrehajtani (mai szóhasználattal "programot futtatni").

1981. A következő lépcsőfokra a Timföldgyárral való kapcsolat révén jutottunk. A gyár egyik mérnöke, Babos Jenő, hozott szakkörre egy egyszerű kit-et, amely tartalmazott egy Intel 8085-ös mikroprocesszort, egy hexedecimális billentyűzetet, valamint egy hexa kijelzőt. A "gép" 16-os számrendszerben programozható (természetesen számokkal).

Egyik tanítványom, Stocker Vilmos és Timföldgyárban dolgozó édesapja közvetítésével jutottunk az akkor csodaszámba menő programozható HP zsebszámológépekhez. A 41CV típusú gép memóriája 2 kbyte, rendelkezik alfanumerikus billentyűzettel, gördíthető, egysoros alfanumerikus kijelzővel, mágneskártyás háttértárral (a mágneskártya olyan, mint egy lapos rágógumi), pici hőnyomtatóval. Az igazi csoda a géphez kapcsolható csíkkódot (pl. csíkkódban írt program) olvasni tudó fényceruza. Két ilyen (akkor vagyont érő) masinát kaptunk szakkörre a Timföldgyár Irányítástechnikai Főosztályának vezetőjétől, Horváth Istvántól.

Magyar fejlesztés (pontosabban koppintás!) volt a PTK-1050 típusú zsebszámológép. Ez 50 lépésig (gombnyomásig) tanítható, az utódja a PTK-1072 gép már 72! lépéses. (Egyikről lekopott a PTK márkajelzés, s kivillant a Texas Instrument.) Ezekből vásárolt az gimnázium összesen 10 darabot. Ezeket tanítgattuk szakkörön játékprogramokra, lottózásra, fizikai folyamatok szimulációjára. Egyik lelkes tanítványom, Trombitás Károly programozó lett. Bakonyi Péter leveléből:

Annak idején a PTK 1050-essel egy ballisztikus játékprogramot csináltunk, ahol a kilövési szöget és a kezdősebességet kellett megadni és az adott távolságot ezen két paraméter megadásával lehetett kilőni. Ez manapság nem egy komoly dolog, de mi akkor ezt élveztük.

Home Computer-ek kora (1983-)

Igazi generációváltás. Meglódultak a Magyarországi (vásárolt licenc-ekből kiinduló) fejlesztések, kiírtak egy iskolaszámítógépes pályázatot, melyet egy magyar gép nyert, a HT 1080Z School Computer. Mérete kb. fél asztalnyi, kijelzője egy közönséges televízió, háttértára egy beépített kazettás magnó, memóriája 16 kbyte. Grafikája fekete-fehér, soronként 48 pont, kissé?! durva, ezenkívül "zenélni" is tudott. Egy iskola csak akkor kaphatott ilyet, ha legalább két kolléga levizsgázott a kezeléséből. A Bródyból Schmidt Józsefné és én voltunk a veszprémi (egynapos) tanfolyamon. A HT 1080-as "agya" a Zilog cég Z80 processzora, második gépünk (ez még múzeális darabként ma is megvan az egyik tanári előtti szekrényben, ez a múzeum) már 64 kbytos.

A következő pályázat nyertesei a Primo (egy csodálatos lapos számítógép), érdekessége az érintős billentyűzet illetve a Videoton cég nagyon formás gépe a 48 kbyte-os TV Computer beépített botkormánnyal, igazi színes grafikával, lemezes háttértárolóval. Ez utóbbiból vásároltunk 10 egynéhány darabot, egy duál-floppyt, s leválasztottunk egy eldugott folyosószakaszt számítógépteremnek. Ez később leköltözött a technika szaktanterembe, ahol a műszakis kollégák (Révész György) tanórán is használták már, majd később a gépeket "lokális hálózatba" kötöttük.

A HT, Primo, TVC gépek a magasszintű Basic nyelven illetve assembly-ben programozhatók. Ez az időszak Magyarországon a GMK-k hajnala, egyik pedagógus kollégámmal, Nagy Zoltánnal, mi is próbálkoztunk kiegészíteni gyér fizetésünket. Zoli elment érdeklődni a hivatalba.

Jött a Commodore világ (VIC-20, C64, C16, Plus/4, C128). Én is vettem, használtan, egy C64-et kazettás magnóval, floppyval, nyomtatóval. (Ez az összeállítás monitor nélkül kb. két akkori Trabant ára volt.) A kijelző egy közönséges színes TV. A Bródyban is vettünk azt hiszen öt Commodore-t, de színes TV-re már nem futotta, így az akkori legolcsóbb kisméretű fekete-fehér szovjet Junost készülékekkel (nem ez volt a robbanós fajta) használtuk a gépeinket. Ezek költöztek a TVC-helyére a "folyosó-számítógépterembe".

A Commodore-ok, hatalmas szoftverellátottságuk s a rengeteg játékprogram miatt olyan népszerűek lettek, hogy hordták a magyarok Ausztriából, mint a cukrot (illetve a Gorenje hűtőt). Állítólag volt, aki a Maria-Hilfen strassen lévő számítógép szaküzletben mögötte sorbanálló türelmetlen, lökdösődő magyarok miatt meg sem tudta nézni a Commodore dobozát, s csak a határon vette észre, hogy néhány szépen becsomagolt téglával tért haza.

Sajnos az egyre olcsóbbá váló Commodore-k egyike (Commodore +4, ill. 16) nyertese lett egy újabb iskolaszámítógépes pályázatnak, így kiszorították a magyar fejlesztésű gépeket. Az egyik probléma az volt, hogy ezeken nem futottak a régi C64-re írt programok, s nálunk sem írtak a gépekre igazi oktatóprogramokat (a nyelvi CD-ket leszámítva még ma sem nagyon vannak ilyenek). A másik: nem indultak központilag szervezett tanfolyamok, ahol a kollégák megtanulhatták volna e technika csínját-bínját. Volt olyan iskola, ahol becsomagolva, szekrénybe zárva avultak el a pályázaton nyert gépek. (Csak a "vasat" osztották szét, szaktudást nem adtak hozzá. Maradt az egyetlen lehetőség: ha valaki megszállott volt, hazacipelte hétvégére a számítógépet az iskolából, s tanult önszorgalomból, újra felfedezve mindazt, amit már valószínűleg mások felfedeztek. Sajnos a helyzet ma sem jobb, csak a tanulnivalónk szaporodott meg. Némi segítség persze akad az Interneten keresztül. Egyik számítógép-cipelő tanítványom, Parrag Miklós, ma programozóként Angliában él családjával.)

Personal Computer-ek kora (1988-)

Az első PC-t (egy szerény, de drága IBM XT-t) Ajkán az Édásznál láttuk tanítványaimmal. Az iskola kalandos úton jutott az első XT-hez. A KISZ egyetemi előkészítőt szervezett a tanulásban hátrányos helyzetű iskolai KISZ-titkárok számára Balatonszárszón. Érdekes véletlenként ez egybeesett az akkori ellenzéki szervezetek (még nem pártok!, mert akkor csak egy volt) szárszói találkozójával, így a KISZ titkárok néha meglógtak a matek előkészítőről, s alternatív politikát tanultak. E tanfolyam melléktermékeként kapott a gimnázium kölcsönbe egy PC-t.

Hétvégeken XT is haza, bár ezt már nem könnyű kézben hazacihelni. Az első vírust az étkezőasztalon észleltem, no nem az ételben, hanem a monitoron: teljesen váratlanul néhány karakter szabadeséssel lezuhant az alsó sorba, helyük üresen maradt. Döbbenetem is teljes. Pár perc nyugalom, majd újra levél- illetve karakterhullás, az alsó sorban nőnek a kupacok. A potyogás alatt a billentyűzet használhatatlanná vált, utána minden rendben, csak a képernyő szövege hiányos kissé. Később tudtam meg, hogy ez volt a "potyogatós vírus".

A suli második PC-je egy az előbbinél sokkal gyorsabb új IMB-AT, Intel 80286-os processzorral, 20 MB-os winchesterrel, amit egyik év végén kaptunk a megyétől az évvégi pénzmaradványból. (Én is vettem egy ilyet, de használtat, a pedagógus fizetésem "maradványából", hogy programozással pénzt kereshessek vele.) Majd valamikor, az évre nem emlékszem, beszereztünk egy kis teremnyi gépet, a könyvtár előtti üvegkalitkából leköltöztünk az akkor megszűnt hivatalsegédi lakás egyik szobájába (ma ez a nyelvi terem), s a PC-ket hálózatba kötöttük (a hálózati szoftver egy kissé "sötét" színű Novell, a többi program is hasonló szerzemény).

Ezeken kezdtük meg a gimis osztályokban a fakultatív számítástechnika-oktatást. Akkori diákjaim közül többen programozók lettek: Miszori Róbert itthon, Törvényi Zoltán Németországban dolgozik. Kovács Béla így ír ezekről az időkről:

A lassú Internet kora - modemes kapcsolat (1995-)

Egyszer volt, hol nem volt, ..., a Veszprémi Egyetem egyik oktatója, Vonderviszt Lajos idetévedt a Bródyba, s rábeszélt bennünket, hogy próbáljunk a világhálóra kapcsolódni az egyetemen keresztül. Egy odajáró volt tanítványom, Tóth Szabolcs tudakolta meg a technikai részleteket, s segített összehozni első modemes Internetes kapcsolatunkat. A kapcsolódás kicsit bonyolult volt, mert a két modem közt még ott volt az egyetem portása is, ő kapcsolt át a mellékvonalról, s ha nem volt telefonközelben, vagy morcos kedve volt, akkor nekünk csak orosz internet - "inter nyet". Az egyetemnek már akkor is több szervere volt, mi jellemző módon az Álmos-ra csatlakoztunk (valóban nem is volt "VillámMari").