Nagypiriti születésű lelkészek 1718 – ....

Gondol Dániel 1779-ben született Nagypiriten (Veszprém vm.). Debrecenben tanult, majd néhány évi tanítás után 1806-ban édesapja mellett Inotán lett káplán, majd annak visszavonulása után, 1808-ban rendes lelkész. 1816-tól Balatonkisszőlősön, majd Balatonhenyén, később Mohán lelkészkedett.

...

Horváth Mihály és Burján Erzsébet fia. 1808. október 27.-én született Nagypiriten, Veszprém megyében. Tanulmányait 1821-ben Pápán kezdte és ugyanott 1833-ban be is végezte; ekkor Csajágra ment akadémiai rektornak. 1836. május 17-én letette a lelkészi vizsgát a mezőföldi egyházmegyében; itt Szikszay János esperes vette magához segédlelkésznek. 1837-ben Székesfehérvárra neveztetett ki adminisztrátornak; 1838-ban a kiskeszi egyház választotta meg rendes lelkészének. 1852. március 9-én a lepsényi egyház hívta meg papjának. Az egyházmegyének 1846-től 1859-ig cenzora, 1859-től 1861-ig pénztárnoka volt és 1861-től mint esperes működött. Emellett az egyházkerület majd minden fontosabb ügyben őt bízta meg küldöttségben, vagy mint előadót, jelentéstétellel. A Debrecenben 1881. október 31-től november 24-ig tartott zsinatra a dunántúli kerület képviselőül választotta.

...

1907. december 15-től a litéri egyháznak lelkipásztora mind a mai napig: Patkó Károly, ki 1878. október 13-án született Nagypiriten, Veszprém megyében. A VIII. gimnáziumot, valamint a teológia I., II. és IV. évfolyamát Pápán, míg a III-ik évet Debrecenben végezte.

...

Született 1883. év augusztus 26-án Nagypiriten (Veszprém megye) egyszerű földműves szülőktől. Elemi iskoláinak elvégzése után tanulmányait a pápai református kollégiumban folytatta, s itt végezte a teológiai akadémiát is 1892- 1905-ig. Lelkészi vizsgát tett 1906. szeptember hóban, jeles eredménnyel.

...

A Veszprém megyei Nagypiriten születtem 1894. július 11-én. Édesapám Szalóky Károly, édesanyám Burján Lídia. Elemi iskolába szülőfalumban jártam. Középiskolai tanulmányaimat a pápai kollégiumban végeztem 1906-1914-ig. Pápán végeztem a teológiát is az 1914-1918-as években. Teológiai tanulmányaim elvégzése után 1918. június 21-én a Veszprém megyei Mihályházára kerültem segédlelkésznek helyettesi jogkörrel és felelősséggel Fazekas József idős, beteges lelkész mellé.

... Szalóky Béla 1928 – 1961

Parragh Árpád születtem Nagypiriten (Veszprém vármegye) 1906. március 22-én. A gimnáziumot és a theologiai tanulmányokat Pápán végeztem. Segédlelkész voltam Mezőőrsön, Győrött és Székesfehérváron, hitoktatást végeztem Székesfehérváron. Mint megválasztott lelkipásztor 1936. augusztus 16-tól kezdve Csöglén működöm.

...

Érdekességek

Az emlékmű előtt

Világháborús emlékművek