Veszprém megyei nemzetség. Devecsertől keletre, ma is ott van Kis- és Nagy- Lőrinte helység, e nemzetség névadó ősének emlékjele. E névadó ős a XII. században élt.
I. Lőrinte 1251 előtt gyermektelenül hunyt el. Özvegyének hitbérét Saul hosszas per után 1251-ben fizette ki. Saul 1270-ben comes és fogott bíró némely Gyulakeszi és káptalan-tóti nemesek közt.
II. Lőrinte 1274-ben Zala megyében Vindornya- Szőllőstől nyugatra birtokos volt. 1279-ben a pannonhalmi apátságnak némely jószágait lefoglalva tartotta. 1299-ben a Veszprém megyei ispán vala, s ugyanekkor Beled nevű rokonának haláláért elégtételt nyer. 1301-ben az ő és fiainak szolgái Csege, Potol és Gány nevű Somogy megyei (Bálványos és Ádánd körül eső) falvakban laknak. 1304 táján Kőszeghy János nádor, amiért nem csatlakozott hozzája, kegyetlenül megkínozta, lófarkon hurcoltatta, és várát elvette. Vára helyett új várat kapott, mert közeli atyafia (leánytestvérének fia?), Igmánd II. Miklós neki és fiainak adta Essegvárát, a hozzá tartozó Bánd, Billege, Tót-Vásony, Kis-Melked (Veszprém megye), Igmánd (Komárom megye), Zics (Somogy megye) falvakban levő birtokokat. Kikötötte ugyan Igmánd II. Miklós, hogy ha ő a Duna bal partján eső várait elvesztené, II. Lőrinte és fiai kötelesek legyenek neki Essegvárát és uradalmát visszaadni, de ebből nem lett semmi és Igmánd II. Miklós még 1345-ben is hiába követelte vissza az essegvári uradalmat. 1324-ben II. Lőrinte és fia I. Tamás bebizonyították, hogy két Ajkay házukat felgyújtotta, s elnyerték azok összes vagyonát. II. Lőrinte még később is élt, és állítólag 100 éves kort ért el.
I. Miklós, István, I. Tamás, II. János és Beke 1309-ben az essegvári uradalom ajándékozásánál fordul elő.
I. Tamás 1319-ben tiltakozik az ellen, hogy Gecse, Becse, Bánd, Szentgál, Németi, Szent-István, Billege, Tót- Vásony, Csepel, Vöröstó, Lőrinte, Padrag, Csolta, Tósok, Gyepes, és Csékút falvakban lévő birtokait a szomszédok pusztították. Ekkor és később I. Károly királynak nagyon hasznos szolgálatokat tett. 1330-ban a királyt a havaselyi hadjáratra kísérte el és ott esett el. (Károly Róbert egyetlen hódító szándékú hadjárata Basarab havasalföldi vajda ellen 1330-ban kudarcot vallott.)
II. Miklós és III. János 1334-ben atyjuk és nagyatyjuk érdemeiért Essegvár alatt és Billegén vámszedő jogot nyertek a királytól. 1343-ban özvegy anyjukkal együtt a Billegei vámot védik. 1349-ben a bakonybéli apátsággal perelnek. A padragi perben is említik őket.
Beke 1342-ben sokat perelt a Veszprém- völgyi apácákkal, két ekényi, padrag határában eső földért, s a pert az apácák ügyvédjének ügyetlensége miatt elévülés jogán már csaknem megnyerte. Az ítéletet az országbíró már kimondotta az ő javára, ámde az apácák kérésére a király az ítélet végrehajtását, illetőleg a Beke és unokaöccsei részére ítélt perdöntő esküt felfüggesztette és perújítást engedett. Az új per folyamán az apácák oly bizonyítékokkal állottak elő, hogy a vitás földterületet az országbíró nekik ítélte, s ebbe 1346-ban maga Beke, unokaöccsei és fiai is belenyugodtak. Beke 1353-ban kapta meg Csák Domokostól anyja leánynegyedét.
III. Miklóst, II. Tamást, Lőrinczet és Lászlót a padragi perben sorolják föl.
Forrás: Dr. Karácsony János: A Magyar Nemzetségek a XIV. század közepéig Bp. 1900.